Futócipőt húztak, 1517 méterig meg sem álltak (galéria és videó)

Már 11 óra előtt elkezdtek gyülekezni a gyerekek az intézmény udvarán, majd amikor minden résztvevő elfoglalta a helyét kezdődhetett is a bemelegítés. Idén immár 7. alkalommal szervezte meg a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája a REFI Emlékfutást.

Tóth Viktória

Az esemény célja, hogy tapasztalati megélés útján jusson minél közelebb a reformáció lényege, mondanivalója az iskola diákjaihoz, továbbá közösségformáló ereje is van a programnak. A versenyt évfolyamonként az Engel János utca református iskola előtti szakaszán rendezték meg október 25-én. Az iskola ünnepsorozatához ugyanis hozzátartozik, hogy a reformáció emléknapja környékén, emlékfutást rendezzenek. A táv a reformáció évére emlékezve jelképes: 1517 méter. Ugyanis Luther Márton 1517-ben október 31-én függesztette ki a wittenbergi vártemplom ajtajára híres 95 tételét.

református, általános iskola, futás
A Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája elől indultak el a futók
Fotó: Kovács Liliána

– A REFI Emlékfutás a reformáció 500. évfordulója alkalmából indult el az iskolánkban, még 2017-ben. 

Pontosan kimérjük az útszakaszt, és az 1-8. osztályos gyerekek futják le a távot nemenkénti bontásban.

 Majd nemenként és korcsoportonként 3   érmet adunk át – ismertette Bartos Erika, a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájának igazgatónője. – Ez tulajdonképpen a levezető szakasza az emlék sorozatnak, mely a tegnapi nappal indult.

S mint az igazgató elmondta, csütörtökön ünnepi istentiszteletet tartottak. 

– Az elsős tanulók, az újonnan belépő kollégák, és az új tanulók megkapták a nyakkendőt, fogadalmat tettek. Ez az az alkalom, amivel tulajdonképpen a közösség befogadja az újonnan érkezőket

 – hangsúlyozta Bartos Erika.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában