Emlékszik a legmagasabb hazai lakóépületre? Ötven éve kezdték építeni a pécsi Magasházat – (GALÉRIA+VIDEÓ)

1974-ben kezdték el építeni a pécsi Magasházat, s három év múlva már be is költöztek a lakók. Tizenkét évvel később azonban menniük kellett, az épületet életveszélyessé nyilvánították. A hányatott sorsú ház ezt követően még tizenhét évig állt, 2016-ban bontották le.

Máté Balázs (Pécsi Újság.hu)

Fotó: Löffler Péter

Vannak, akik visszasírják, mások talán már el is feledték.

Fotó: Löffler Péter

Kétségtelen, hogy Pécs egyik jelképévé vált az évtizedek során a Magasház. A kérdés csak az, hogy többségében pozitív vagy negatív emlékek kötődnek-e a Rekordok Könyvébe - mint Közép-Európa legnagyobb lakatlan épülete - is bekerült monstrumhoz.

A tények viszont azt mutatják, maga a beruházás is elfuserált volt, a szocialisták vezette pécsi önkormányzatok bénázásai pedig tragikomikus helyzetek (egyszer például egy 76 éves asszony volt az akkor már lakatlan ház tulaja) sorát idézte elő, mígnem az Orbán-kormány közreműködésének köszönhetően végül 2016 októberére végeztek a bontásával.

Az ország legmagasabb lakóházát 1974 és 1976 között építették, 1989-ben nyilvánították életveszélyessé, mert meggyengült a tartószerkezete, ugyanebben az esztendőben kiköltöztették a lakókat.

Évekkel később a házat eladta az önkormányzat, majd 2002-ben újra a tulajdonába került. A város elvégeztette a halaszthatatlan megerősítési munkálatokat, több százmillió forintos költséggel. Felmerült többek között az is, hogy kollégiummá alakítják, de az ötlet ötlet maradt.

Utóbb újra eladták, a Grupo Milton lett a Magasház tulajdonosa (e spanyol hátterűnek mondott társaság projektcége volt a La Torre, kifejezetten a Magasházra). A Grupo Milton 512 millióért vásárolta meg 2008 nyarán az épületet, valamint több pécsi ingatlant, egyebek mellett a 6-os főút melletti, a város keleti kapujában fekvő volt laktanyát is megvette. Annak helyén logisztikai központot és lakóparkot terveztek üzletekkel, irodákkal, de abból sem valósult meg semmi.

A Magasház hasznosításával kapcsolatban is rengeteg elképzelés volt: szóba jött pláza, ötcsillagos szálloda, panoráma éttermek, luxus apartmanok kialakítása, de egyes elgondolások szerint még kilátóként is funkcionálhatott volna.

Mindeközben tulajdonosi vita is bonyolította a helyzetet, sokszor azt sem lehetett tudni, hogy éppen kié a ház. Ekkor az épületet már nem is őrizték, hajléktalanok, tolvajok kedvük szerint jártak ki és be. Megesett az is, hogy utóbbiak egy nehéz liftalkatrészt akartak ellopni, de a művelet közben az kizuhant a legfelső emeletről.

Mivel az évek során az épület állapota veszélyessé vált, a Baranya Megyei Kormányhivatal 2013-ban elrendelte a lebontását, amely végül a második Orbán-kormány által megítélt 1 milliárd 256 millió forint összegű állami támogatásból történt meg, 2016-ban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában