Gyönyörűséges múltidézés Pécsről született csodás verssorokkal

Ha a Király utcán sétálok, gyakran rám telepszik a múlt csodás és dicsőséges emlékezete. Weöres Sándor tekint rám az utca elején, a Palatinusnál Liszt Ferencet idézi meg tábla, hogy itt adott zongorahangversenyt egykor, kicsit arrébb, a Színház térnél pedig Bartók Béla nyomában járhatunk. A Vasváry-háznál legendás festőink jutnak eszembe egy-egy emlékezetes tárlat kapcsán, aztán eljut a vándor a Lyceum utcai kereszteződés négy márványoszlopáig.

Számomra ez a legszebb és legtalálóbb formája annak, ahogy egy város nagy polgárai előtt tiszteleghet. Mert itt nem a megszokott tábla a falon idézi meg azóta nemzetközi hírűvé lett művészeinket, hanem egy kis versrészlet legjobb költőinket, Pilinszkyt, Csorba Győzőt, Bertók Lászlót meg másokat, akik itt szerzett személyes élményeik kapcsán Pécset formálták rímekbe. Egy-egy teret, utcát, életképet, olyan gyönyörűségeket, melyekre 100-200 éve ugyanígy rácsodálkozhatott bárki, mint ahogy mi napjainkban tesszük. 

Amikor áthaladok az oszlopok között gyakran érzem úgy, egy időkapu ez, mely kizárólag a legszebb pontjait, pillanatait varázsolja elő a régi Pécsnek. Ezúttal például a kicsit több mint 120 évvel ezelőtti várost, amikor Szentistváni Babits Mihály László Ákos itt járta ki a ciszterci gimnázium nyolc osztályát. 
És nem kell ahhoz lokálpatriótának lenni, hogy az embert kellemes melegség öntse el, amikor nemzetünket meghatározó írók, költők, zeneszerzők lábnyomában bandukol a flaszteren.