Így érdemes tanulni a betelepült nemzetiségektől

Nagy kontinentális utazóként be kell vallanom, gyönyörűek a tengerparti városok, a havas hegycsúcsok, gleccsetavak közt kibukkanó falvak, az évszázadokat megidéző épületek, a múzeumok, a képtárak fantasztikus gyűjteményei. Ám legalább ekkora élmény mindenütt az adott régió gasztronómiája. Madridban gaspachót  Nápolyban focacciát, vagy Párizsban beef borguignont enni, az legalább olyan emlékezetes, mint a Pradót, az Uffizi Képtárat, vagy a Lovre-t látni. 

Baranyaiként pedig látnivalóban és különleges helyi ízekben sem kell szégyenkeznünk. A Stifoldertől a bobálykáig (mákos guba) széles a repertoár, és szerencsére a helybeliek hamar felismerték a finomságokat népszerűsítő fesztiválok vonzerejét is. Az ízeket egy kis folklórral is megbolondítják, s igen jó látni, hogy mennyiféleképpen hat egymásra a rengeteg együtt élő baranyai nemzetiség, a bunyeváctól a svábon át a sokácig. Csak hamarjában néhány efféle kiemelkedő fesztivál: Mohácson a halászlét, Orfűn a medvehagymát, Siklóson a csirkepaprikást ünneplik pazar kultúrkeretek között, de nekem az egyik legkedvesebb találkozó a Geresdlaki Gözgombóc Fesztivál. A németek hozták magukkal ezt a konyharemeket hazájukból, ám az idők során a település magyar, finn lakosai is bekapcsolódtak a vígalomba. E hétvégén a 17. alkalommal szervezik meg a geresdlaki találkozót és érdemes ott lenni, mert mintaértékű az eredeti ételek szeretete, a nemzetiségek összefogása.