BAMA
Baranya vármegyei hírportál
Döbbenetes, szatírába illő pillanatképet láttam egy apró somogyi faluban. Bizonyára megvan még a hatvan pluszosoknak az a falusi anzix, amelyen kis padok állnak a házak előtt az utcán. Ezekre aztán afféle lokális médiaközpontként kiültek az idős hölgyek és a létező legfrissebb adatokra támaszkodva cserélgették egymásközt a helyi infókat, szerelmekről, szakításokról, terméshelyzetről, időjárásról, balesetekről és halálesetekről, falubeli gazdasági és emberi becsődölésekről. Hát ezen a somogyi kistelepülésen még kint állt a főút mellett egy ilyen pad, s ült is rajta két idős hölgy. Ám méterre egymástól és nem beszélgettek, hanem a mobiltelefonjukat nyomogatták.
Mondhatnám, az egyik szemem sírt, a másik nevetett (valójában mindkettő nevetett a groteszk helyzet láttán). Ugyanis azt nagyszerű dolognak tartom, hogy másfél évtizede még édesanyámnak hiába vettem meg a legegyszerűbb mobilt, amin tulajdonképpen csak telefonálni lehetett, nem tudtam neki megtanítani sem a számok lehívását, sem az üzenetek elküldését. És még pár évvel ezelőtt is féltette mindenki ezt a generációt az internettől, a számítógép használatától. Most meg íme, okostelefonon barangolnak még a falusi idős hölgyek is a világhálón és tökéletesen lefoglalják magukat, találnak mindig érdekességeket. Szóval a magány egyszer s mindenkorra száműzve, legalábbis virtuálisan.
Ugyanakkor létezik-e annál nagyobb egyedüllét, mint amikor két ember, két régi jó ismerős ül egymás mellett, és nem szólnak a másikhoz? Mert az a kis kütyü sokkal izgalmasabb kérdéseket feszeget és többet tud mindenkinél. Vajon hová vezet ez az út? Hiszen már ott tartunk, hogy esténként az asztalnál a hagyományos közös családi vacsora mellett is mindenki a mobilját bűvöli.