Mindenkinek megvan a maga fagylaltba burkolt történelme

A fagyi nekem mindig a cukormázas habot jelentette az élet örömteli napjain. Ráadásul pontos időjelző az emlékeim között, s nemcsak a gombócok zamatához kapcsolódnak különleges élmények, de a formájához, állagához is.

Úgy kezdődött, hogy kisgyerekként alig vártam a keddet az apró viharsarki faluban a nagyszüleimnél, mert ekkor érkezett minden héten fehér triciklijén a fagyis, akárcsak Bagaméri, és a házak előtt mérte a vaníliát, citromot, epret, csokit és puncsot. Középiskolásként az ugrik be, hogy a horvát tengerparton nagy sláger volt a frissen begyűrűző gyümölcsízű jégkrém, mely valójában inkább jégrudacska szopogatását jelentette. Aztán a gombóc már a mogyorótól a karamellen át az erdei gyümölcsökig mindenféle ízesítést kapott.  A gimis korszakomat a csavart krémfagyi határozta meg, melyet olasz különlegességként hirdettek. 

Aztán jött a Magnum,  még később a reformfagyik: glutén- és cukormentes kínálat, utána meg a sós ínyencségek és a sorbetek, amit mi csak  „zéró” fagyinak hívunk. Megjelentek továbbá a kézműves finomságok is, a család például ha leruccan a Balatonra, a szigligeti vár alatti fagyizót mindig útba ejti, hogy sós-édes újdonságokat kóstolgasson. Szóval az ízek, a formák számomra felidéznek csodás pillanatokat az életemből, és most Kertvárosban kapható újra egy ilyen nosztalgia bomba, a csavart krémfagyi. Elég tehát beleharapni a hideg hullámtoronyba és a múlt felejthetetlen zamata újra szétolvad a szánkba.