Kísért a múlt: valakinek lépni kellene, amíg van rá érdeklődés

A térségben a szénbányákból az ezredfordulón, az uránbányákból három évvel korábban gurult ki az utolsó szénnel illetve érccel teli csille. Ezt megelőzően a mélyművelésnek több mint kétszáz éves múltja volt a Mecsekben, s volt idő, amikor a két területen húszezer ember dolgozott. A bányavállalatok lakótelepeket, kulturális intézményeket, sportlétesítményeket, iskolákat, óvodákat építettek, és várost csináltak Pécsből, Komlóból, Szentlőrincből, szóval járna nekik némi hála az utókortól. A bányászati múzeum Pécsett a Káptalan utcában efféle céllal született, no meg, hogy a gyerekek, az unokák is lássák, hol és hogyan dolgoztak az ősök.

A bányászok megbirkóztak a sújtólég- és szénporrobbanással, a gázkitörés-, vízbetörés-, tűzveszéllyel, az omlásokkal, a bányamúzeumot viszont igen rövid idő alatt elpusztította a könnyező gomba. A bányász eszközök, berendezések pedig bekerültek a süllyesztőbe.

Egy évtizede nemigen mutatkozik a város részéről hajlandóság, hogy ezt az anyagot újra kiállítsák, holott Baranyában tízezrek élnek még, akik a föld alatt töltöttek állandó veszélyek közt évtizedeket. A szeneseknek szerencsére Komlón látható bányász gyűjteménye, az uránosoknak pedig van egy kisebb szabadtéri bemutatótere Kővágószőlősön. Szóval nem kellene örökre eltemetni a múltjukat, mert bővíthetők ezek a bemutatók. Annál is inkább, mert ez a két település volt a súlypontja az utolsó évtizedekben a mecseki bányászatnak.