Jegyzet

3 órája

A piac sem a régi

Piacra járni olyan, mint focimeccsre menni – mondja egy ismerősöm, aki adott időben adott helyen keres fel minden hétvégén standokat, melyekre úgy tekint, mint kedvenc játékosaira. Azokat pedig úgy alapján választja ki, hogy hol édesebb a paradicsom, hol keményebb a szalonna, vagy ízesebb a sajt.

Mészáros B. Endre

Gyakori kép: kong az ürességtől az uránvárosi piac

Fotó: Löffler Péter

Az árus, a portéka és a hely együtt aztán valami retró érzést teremt minden alkalommal, továbbá egyfajta találkahely is a piac, ahol rég nem látott haverokkal lehet beszélgetni. 


Hallom, haldoklik az uránvárosi piac, vagyis újabb társadalmi élettér hullik ki a piacgazdaság rostáján az új vásárcsarnok hódítása nyomán. Mint ahogy kiürültek a belvárosi kisboltok az Árkád megjelenésével, ahogy haszontalanná vált az Expo Center az ipari vásárok átrendeződésével, a netes kereskedés elterjedésével. 
 

Rossz volt a piacfelmérés, mondaná egy gazdasági szakember, és igazat is adnánk neki, ha nem jelentős városi pénzből történt volna a beruházásuk, a fejlesztésük. Arról nem beszélve, hogy az ember nem szívesen enged el olyan dolgot, amelyik a szívéhez nőtt, egy kedvelt környezetet, mely végleg eltűnik a süllyesztőben. 
 

Ugyanakkor látni kell, hogy léteznek a városban kispiacok, melyek éppen most vannak felfutóban. Például a Búza téri, ahol a biotermékek, a minőségi portékák az adásvétel keresett szegmensét kínálják. 
Mi pedig összességében egy kicsit szomorúak leszünk, aztán lépünk tovább az ízl(el)ésünk szerint. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!