Sokan a részesei akarnak lenni a végtelennek tűnő világűrnek

Az űr végtelen. Gyerekként is már ezt gondoltam, amikor minden nyáron családi programként kiültünk augusztusban az udvarra, és vártuk a hullócsillagokat, hogy aztán kívánhassunk. Egy-két dolog teljesült is, bár nem hinném, hogy pont a hullócsillag miatt.

Amikor kicsik vagyunk, másfajta csodálattal tekintünk az űr végtelenségére. Felizzik bennünk a kíváncsiság, mint ahogy a nagy sebesség miatti súrlódástól a meteorok. Melyik gyerek ne akart volna űrhajós lenni? És ezt a vágyunkat csak tovább növelte a Csillagok háborúja filmek vagy éppen a Star Trek sorozat. Csak ezek miatt inkább jedik vagy a Csillagflotta tagjai akartunk lenni. Jómagam az első kategóriába tartoztam, aki az udvaron egy fénykardnak kikiáltott bottal vívott csatát a sötét oldallal.

Azonban, amikor az ember felnő, akkor változik a viszonya is az űrrel, persze ettől még ugyanúgy jedik akarunk lenni, de másfajta kíváncsiság is feléled bennünk. Érdekelni kezdenek minket a miértek, mi az, amit látunk, hogyan jutnak oda fel asztronauták, vagy éppenséggel hogyan is marad meg fent egy műhold.

Vannak, akik megmaradnak ennél a szintnél, azaz nyomon követik a híreket a témában, de vannak azok, akiknek a kíváncsisága még magasabb szintre lép, jobban bele akarják magukat ásni a dolgokba, részesei akarnak lenni ennek a végtelen mindenségnek. Ezért is jó, hogy hazánkban egyre nagyobb figyelmet fordítanak az űrkutatásra, és fiatal generációkat motiválnak arra, hogy tegyenek lépést felé, mert minden kis lépés hatalmas ugrás az emberiségnek.