Ne feledkezzünk meg idős rokonainkról, mert nekik csak mi vagyunk

Legyünk őszinték magunkhoz. Fiatalként gyakran panaszkodunk az idősebb korosztályra, idősként viszont a fiatalokra. Ez akár tetszik, akár nem, de így van, és mindez azért van, mert mások vagyunk, más korban nevelkedtünk, mások voltak a szokások. Azt viszont érdemes tudatosítani magunkban, hogy egyszer mi, fiatalok is leszünk idősek, idősként pedig arra kell gondolnunk, hogy egyszer mi is voltunk fiatalok. 

De arról meg végképp nem szabad elfeledkeznünk, hogy mindannyian emberek vagyunk, és legyünk bármilyen idősek, ugyanazokat éljük át. Ott van például a szerelem, amelyre fiatalként annyira vágyunk, de ugyanúgy létezik, amikor hetven-, nyolcvanévesek vagyunk. Ezt az is jól bizonyítja, hogy egyik Pécsre való visszautazásom során egy idős pár ült nem messze tőlem, akik szerelmesen összekulcsolták a kezüket, a hölgy a párja vállára hajtotta a fejét, és beszélgettek, kuncogtak. Látszódott rajtuk az egymás iránti rajongás és szeretet. 

De ezek mellett ott van még a bizalom érzete, ami minden korosztályban fontos, de idős korra talán egy kissé átalakul, hiszen, ha sorra veszítjük el a körülöttünk élőket, akkor még inkább félünk, hogy életünk végére egyedül maradunk, és nem lesz, aki ott lesz velünk hátralévő életünk jó és rossz pillanataiban. A karácsonyi időszakban ez az érzés még inkább felerősödik – számos reklám is szól erről –, így ennek az időszaknak az egyik legfontosabb üzenete, hogy ne feledkezzünk meg idős rokonainkról, mert sok esetben nekik csak mi vagyunk.