2024.05.11. 12:00
Dohányillattal érkezett a Nyugat Pécsre (galéria)
Gyermekkoromban leszállva a távolsági buszról egy furcsa szag csapott meg minden egyes alkalommal.
Fotó: Laufer László
Felvilágosítottak, ez a dohánygyárból áradó, dohánygyártásból származó „illat". Valakinek ez büdös, valakinek pedig kellemes, de az biztos, a szag és a gyár egybeolvadt Péccsel.
Mi sem bizonyítja jobban ezt a tény, hogy a Pécsi Dohánygyár a munkaerő mellett értéket is teremtett a városban, a BAT érkezésével pedig ezek a tevékenységek megerősödtek. Meglepő volt, amikor 1992-ben egy bizonyos Sir Patrick Sheehy Pécsre látogatott, hogy bejelentse, első közép-európai beruházásként Pécs dohánygyárát vásárolja meg. Elképesztő kuriózumnak számított, mint ahogyan az is, hogy egy igazi lord tartózkodott Pécsen. Az úriembernek köszönhetően lendült be a gyár élete.
Furcsa illat? - A pécsieknek nem!
Fotók: Laufer LászlóHa már Nyugat, egy érdekes támogatás balul sült el, amikor az amerikai karácsonyfadíszek, vörös színű csillagok lógtak a Széchenyi téren található fenyőn. Nagy felháborodást keltett ez, intézkedni is kellett ellene. A családi napok, majálisok sokkal vidámabb hangulatúak voltak az Ifjúság útján, de említhetjük a a hamis cigaretták elleni megmozdulást is, amikor is Szabó Gyula színművész által „robogott" az úthenger a Jókai-közben. A női focicsapat életét is belendítette a BAT megjelenése, hisz a legerősebb vidéki csapatként a Wembley-stadionban is volt lehetőségük futballozni.
A nemrég bejelentett gyárfejlesztés pedig bizonyítéka, hogy a városban otthonra talált az illattá alakuló dohányszag. Akár szereti valaki, akár nem.