labdarúgás

2018.07.23. 09:00

Jónak tűnik a Kozármisleny

A Kozármisleny és a Szentlőrinc NB III.-as labdarúgócsapata is sorra játssza a felkészülési mérkőzéseket: előbbi szombaton öt góllal győzött Horvátországban, utóbbi pedig kikapott a Kaposvártól. A PMFC nem lépett pályára – sajnos egyelőre nincs kivel.

K. Mayer András

Fotó: Laufer László

Horvátországba utazott szombaton a Kozármisleny NB III.-as labdarúgócsapata, amely az NK Bijelo Brdo vendége volt. Az ellenfél most jutott fel a második vonalba, vagyis erős együttesnek számít, ugyanakkor sajnos ezen a meccsen nem a komplett csapatával állt fel – rá is faragott, Wittrédi Dávidék ugyanis éltek a lehetőséggel, és jó alaposan kitömték, 5-0-ra győztek.

– Az biztos, hogy a támadójátékunk sokkal, de sokkal jobb lesz, mint az előző szezonban – mondta Németh Zsolt, a kozármislenyiek edzője. – Minőségi játékosokat szerződtettünk, akiknek köszönhetően most is nagyon sok helyzetünk volt, és nagyon szép gólokat lőttünk. Annak ellenére, hogy ezen a héten kapták meg a futballistáink a maximális terhelést, elég jól játszottunk.

A tréner bízik benne, hogy a bajnoki rajt előtt bátrabb célt fogalmazhatnak meg – köszönhetően az igazolásoknak. Láthatóan Beke Péter és Wittrédi Dávid is jól érzi magát Kozármislenyben, s Németh Zsolt kifejezetten örül neki, hogy hozzájuk került a tehetséges Rácz Áron is. Nicsenko Igor személyében egy gólerős, remek támadót szerződtettek, s nemrég megszerezték a Pénzügyőrtől Fekete Marcellt (jobb oldali védő, belső védő), aki korábban játszott a PMFC-ben is.

Pályára lépett szombaton a Szentlőrinc is, amely az NB II.-be feljutott Kaposvári Rákóczi vendége volt. Turi Zsolt együttese kétszer is vezetett, ám a végén 3-2-re kikapott – a szakvezető ennek ellenére nem volt elégedetlen.

– Nagyon jól játszottunk, pedig sok fiatalt szerepeltettünk és sokat is cseréltünk – értékelt Turi Zsolt. – Jól működött az egész pályás letámadásunk, igyekeztünk dominálni és agresszívan játszani. Nagyon jó volt látni, hogy a játékosaim élvezik és meg is tudják valósítani azt a játékot, amit kérek tőlük. Az első tizenöt-húsz percben lerendezhettük volna a meccset, amellett, hogy vezetést szereztünk, volt még két-három nagy helyzetünk. A hajrában az ellenfél egy pontrúgásból egyenlített, majd a második félidőben hiába kerültünk ismét előnybe, a Kaposvár újra egalizált, sőt, az utolsó percben lőtt góllal meg is nyerte a találkozót.

A három baranyai csapat közül csak a PMFC nem játszott edzőmeccset – azért, mert egyelőre még nincs PMFC. Híreink szerint a hévégén talán már összeállhat egy piros-fekete alakulat, s ha ez megtörténik, pályára is fog lépni egy felkészülési mérkőzés erejéig.

Öt-öt gól mindkét mérkőzésen

NK Bijelo Brdo (horvát)–Kozármisleny FC 0-5 (0-3)

Nemzetközi felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Kozármisleny FC: Molnár (Ipacs) – Kiss M. (Menyhei), Fekete, Racskó (Fiáth), Kocsis – Rácz, Turi (Grabarics) – Beke, Wittrédi (Kovács K.), Márkvárt (Tóth Marcell) – Tóth Márk (Sarfenstein). Edző: Németh Zsolt.

Kozármislenyi gólszerzők: Beke (2), Márkvárt, Wittrédi, Grabarics.

A Kozármisleny most szerdán 18 órakor játssza a következő edzőmeccsét: a megyei I. osztályban szereplő Bólyt fogadja.

Kaposvári Rákóczi FC–Szentlőrinc SE 3-2 (1-1)

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Szentlőrinc SE: Pacéka (Ambrusics) – Harsányi (Nagy R.), Bodó, Keresztes, Németh – Fenyvesi (Aszalós), Temesvári (Kutor), Hampuk (Fonyódi) – Bata (Szili), Mayer (Tóth A.), Vajda (Tihanyi). Vezetőedző: Turi Zsolt.

Szentlőrinci gólszerzők: Bata, Nagy R.

A Szentlőrinc most szerdán Horvátországban játszik majd edzőmeccset, a Bijelo Brdo vendége lesz Turi Zsolt együttese.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában