2024.07.23. 20:15
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia újra Geresdlakon lép fel
Második alkalommal látogat el a nemzetközi hírű Szentegyházi Gyermekfilharmónia Geresdlakra.
Fotó: ANDY ANDREA
Idén augusztus 18-án ünneplik az államalapítást és Szent Istvánt a baranyai településen. 17 órától Kisgeresden ünnepi szentmise kezdődik, majd a Geresldakért-díj átadására kerül sor. Ezt követi a Szentegyházi Gyermekfilharmónia egyórás koncertje.
Mint azt Habjánecz Tibor, Geresdlak polgármestere elmondta, közel öt éve, Egerágon hallotta először énekelni a kórust, amely rendszeresen turnézik szerte a világban. Már ekkor fel is kérte a Haáz Sándor által vezetett gyermekfilharmóniát, hogy a legközelebbi turnéjuk során tegyenek egy geresdlaki kitérőt. Erre két éve, karácsony másnapján került sor, amikor a püspöklaki templomban énekeltek, óriási sikert aratva a közönség körében.
A polgármester azt is hozzátette, a gyermekkórussal a település azóta is tartja a kapcsolatot. Idén is, ahogyan a legutóbbi vendégszereplésükkor, helyi családoknál helyezik majd el a fellépő gyerekeket. Van, aki két-három gyermeknek ad szállást, de akad olyan család is, akiknél hatan szállnak majd meg az augusztusi látogatás alkalmával.