9 órája
Vatikáni tudósító Pécsen: Andrea Gagliarducci nyilatkozott az egyház legégetőbb kérdéseiről
A múlt héten Andrea Gagliarducci újságíró, vatikáni elemző, a Catholic News Agency és az ACI Stampa szakértője érkezett Pécsre, a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán tartott szemináriumot a vallási újságírásról. Interjúnkban a vatikáni tudósító az egyház legégetőbb kihívásairól nyilatkozott, de szóba jött Magyarország is.
Andrea Gagliarducci közel huszonöt éve vatikáni tudósító, újságíró. Mint elmondta, bár fiatalon is katolikus volt, eleinte politikai, közéleti lapokban jelentek meg cikkei. Amikor azonban II. János Pál pápa élete végéhez közeledve a sajtót számos torz híresztelés járta be, úgy érezte, lépnie kell. Elkezdett munkája során egyre többet foglalkozni a pápa, a Vatikán és az egyház kérdéseivel, míg végül már önkéntelenül is megtalálták ezek a témák, .
Fotó: M. R.
- Andrea Gagliarducci elmondta, miket lát az egyház legnagyobb kihívásainak.
- Szóba jött az egyházellenes narratíva és a pontos kommunikáció nehézsége.
- Gagliarducci hangsúlyozta a történelmi kontextus fontosságát a katolikus újságírásban, és az egyház folyamatos történetének megértését.
- Szóba kerültek az egyházi visszaélések kérdése.
- Szerinte sokszor nem érdemes egyszerűsíteni, hanem meg kell őrizni a dolgok komplexitását.
- Szóba kerül Magyarország és Olaszország történelmi öröksége is, valamint a kommunista diktatúrák romboló hatásai is.
– Milyennek látja azt a kort, amelyben a vatikáni történésekről, döntésekről ír?
– A vatikáni tudósítók harmadik generációjához tartozom, amely a különböző katolikus mozgalmakon kívül és a második vatikáni zsinat után alakult ki. Mindent az alapoktól kellett elsajátítanunk egy változó világban és egy változó egyházban, két paradox módon eltérő, mégis hasonló pápaság idején. XVI. Benedek és Ferenc pápa gondolkodását két teljesen eltérő szemlélet jellemzi, de tevékenységük környezete ugyanaz maradt. Benedekhez hasonlóan Ferenc pápa is támadásokkal és előítéletekkel találkozik, nemcsak az egyházzal, hanem általában véve a vallásokkal szemben is, illetve egy olyan politikai olvasattal, amely nem segít megérteni az események mélységét. Szintén közös pontot jelent, hogy más-más hangon, de továbbra is egy válságban lévő egyházhoz kell szólni, amely jelenleg is híveket veszít. Izgalmas ez az időszak.
– Milyen fő kihívásokkal szembesül ma egy katolikus újságíró? És hogy látja, mi a legnagyobb kihívás jelenleg a Vatikán számára?
– Egy katolikus újságíró számára leginkább az jelent kihívást, hogy kontextusba helyezze az eseményeket és történelmi szemléletet alkalmazzon. Gyakran harangoznak be különféle szenzációkat az egyházzal kapcsolatban: az első alkalom, hogy ez, vagy az történik.. Az igazság azonban az, hogy az egyházban nincsenek nagy első alkalmak, az egyházban egy végtelen folyamatosság van. Egy történet, amely talán koronként más módon bontakozik ki, de mindig ugyanaz a történet. A történeti kontextus nélkül sokat veszítünk.
A történelmet a valóság szemével, s nem pedig előítélettel olvasni elengedhetetlen, ugyanakkor a legnagyobb kihívás is egyben, hiszen sokszor egy-egy narratíva felülkerekedik a realitáson.
A Vatikán egyik fő kihívását jelenleg abban látom, hogy ne engedje magát elsodorni az egyházellenes narratíva által, amely egyre inkább terjed. Fontos egy olyan újságírói generáció képzése, amely képes világosan és hitelesen közvetíteni akár egy kevésbé népszerű üzenetet is. Ez nem könnyű, mert hajlamosak vagyunk leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy érthetővé tegyük. Azonban nem mindig éri meg egyszerűsíteni! Néha el kell mesélnünk a dolgok komplexitását, és aki meg akarja, az meg fogja érteni.
– Az egyházi visszaélések hírei érthető módon keltenek felháborodást. Mi lehet a megfelelő válasz az ilyen helyzetekben?
– Minden abúzus, már egyetlen eset is borzasztóan sok, és soha nem lenne szabad megtörténnie. Itt nem csupán bűncselekményről, hanem pszichológiai problémákról is szó van, amelyeket szintén szem előtt kell tartani, hiszen ha valakit le is tartóztatnak, mindig fennáll a veszélye, hogy szabadulása után újra elköveti ugyanazt a bűnt. Ezért nagyon összetett a probléma, és fontos lenne megérteni, miért történik. Nem csak egyházi körökben fordul elő, hanem minden olyan intézményben, ahol hatalmi struktúra alakul ki. De sajnos megjelenik az egyházban is, s mint mondtam, már egyetlen eset is túl sok.
Ugyanakkor, mindezzel együtt, állíthatjuk, tiszta lelkiismerettel, hogy az egyház bántalmazókból áll? Nem. Kijelenthetjük, hogy az egyház kultúrája elősegíti az abúzust, ahogy egyesek vélik? Nem. Viszont azt valóban mondhatjuk, hogy voltak emberek, akik az egyházi környezetet kihasználva, azzal visszaélve követtek el abúzusokat. És éppen ezért muszáj, hogy foglalkozzunk ezzel a problémával.
A vatikáni tudósító szerint meghatározó az újságírók szerepe az egyházban
– Hogyan lehet szembenézni a médiában helyenként megtapasztalható egyházellenességgel?
– Nos, a sajtószabadság már csak ilyen. A probléma nem az, hogy van egy egyházellenes mainstream, hanem az, hogy nincs mindig megfelelő alternatíva.
Egyházellenesnek lenni könnyű, és gyakran kifizetődő. Az egyházat úgy bemutatni, amilyen valójában, nagyon bonyolult.
A mesterem, aki talán az első nagy Vatikán-szakértő volt, mindig azt mondta, az egyház megértéséhez legalább húsz év kell. Ő agnosztikus volt, tehát nem hívőként beszélt, de annál nagyobb kíváncsisággal.
Ratzinger emlegette a „megelőlegezett jóindulatot”: ahhoz, hogy megérts egy könyvet, először előítéletek nélkül kell közelítened hozzá, különben nem fogod tudni helyesen értékelni, még akkor sem, ha egy mesterműről van szó. Ugyanez igaz az egyházra és minden egyéb újságírói munkára.
Szükség van az előzetes jóindulatra, szimpátiára, hogy valóban megértsük, mi történik. Aztán persze eldöntjük, hogy tetszik-e vagy sem, de kell, hogy legyenek érveink. Ha viszont előítéletekkel indulunk, elveszítjük a kritikai érzéket és az érvelési képességünket.
Bár a média fő csapásiránya egészen más irányt vett, a különböző médiumok egyre sokasodnak. Már nincs egyetlen egy fő csatorna, mindenki maga választhatja ki, honnan tájékozódik. Mindig lesz valaki, akit érdekel egy másik nézőpont, és nekünk azon kell dolgoznunk, hogy megteremtsük ezt. Az újságírásra nézve kedvező ez a tendencia.
A munkánk egyre inkább sajátos rétegeknek szól majd, s ez lesz az egyetlen lehetséges módja a működésnek. Minden paradox módon egyre lokálisabbá válik.
– A lényeg tehát, hogy az egyházi közösség ne féljen kimondani, amit gondol?
– Pontosan. Mondjuk ki, magyarázzuk el és érveljünk mellette, különösen akkor, ha ez ellentmond a többségi véleménynek. Anélkül, hogy szükségtelen vitákba vagy konfliktusokba bonyolódnánk.
Alapvető szabály, hogy soha ne támadjunk meg senkit. Gyakran, amikor „tévhitek eloszlatásáról” van szó, az emberek így kezdik: „Azért írjuk ezt, mert…, de valójában így van…”. Ez nem segít. Jobb, ha egyszerűen elmagyarázzuk az álláspontunkat, mert így nem generálunk konfliktust, hanem alternatívát kínálunk. Úgy látom, az emberek éppen ezt az alternatívát keresik.
– Az interjú előtt szóba került a magyar és az olasz mentalitás különbsége saját kulturális örökséget illetően. Ekkor rögtön a kommunizmusra utalt vissza.
– Egyértelmű a rombolás, amit a kommunista diktatúrák végbevittek.
Ahogy XVI. Benedek mondta, a kommunizmus (ahogyan a nácizmus is) olyan volt, mint a savas eső: csak a pusztulás maradt utána.
Nagyon éles és igaz meglátás, hiszen mindkét diktatúra az identitást próbálta meg elvenni. A művészet, a kultúra és a vallás pedig az identitás alapvető elemei. Az egyház ereje abban áll, hogy a közös történelem összeköt minket. Ezt a közösséget minden hatalom megpróbálta megtörni. A diktatúrák a közösségeket akarják elpusztítani, hogy elszigetelt, irányítható egyéneket hozzanak létre. De katolikusok nagy ereje a kommunizmus alatt éppen az volt, hogy mindezek ellenére helytálltak. Ez az erő soha nem fog elveszni, bármi is történjen. Sok okot találhatunk, ami miatt félhetnénk, de katolikusként tudatában kell lennünk a saját valóságunk erejével.
Gondoljunk bele: kétezer év alatt mennyi intézmény bukott el sokkal kevesebb csapástól. Botrányok, problémás helyzetek… A munkám során én rengeteget ilyet látok. De aztán megállok és elgondolkodom: az egyház, mindezek ellenére, még mindig itt van. És ez csak isteni mű lehet.
