Fesztiválterápia: a tökéletes boldogságot valahogy így kell felépíteni

Amikor először jártam az „Ördögkatlanban”, úgy jó másfél évtizeddel ezelőtt, az emberek hatalmas forgataga lepett meg legjobban. Nem lehetett kitalálni, hogy hol milyen program zajlik éppen, mert a tömeg özönlött, vándorolt mindenről mindenre, egy fotókiállítás épp oly izgalmasnak tűnt, mint egy templomi koncert valamelyik aktuálisan népszerű rocksztárral. Ugyanakkor bármely kultúresemény olyan volt, hogy a személyes toplistámon az adott műfajban benne volt a top5-ben.

Ám ez csak az első benyomás, a Katlan szépsége, stilszerűen melegsége nem elsősorban a színvonalas programokban rejlik. Ez a fesztivál ugyanis az angyalok találkozója. Itt egy hét alatt a farkasból is bárány lesz és ez nem írói túlzás. Hihetetlen az a tisztelet és szeretet, ahogy a közönség egymás felé fordul, ahogy igyekszik továbbadni a jót, amit úton útfélen a programok sugallnak.

Máig nincs recept a tökéletes boldogságra, de szerintem valahogy így kell felépíteni. Ilyen apró elemekből, gesztusokból, segítőkész közreműködésekből. Persze itt is le lehet részegedni, de leginkább az örömtől, a kedvességtől. S talán nem véletlen, hogy a fővédnökök Cseh Tamás és Töröcsik Mari, akiknek egész élete efféle mély és emberséges gondolatokat rejtő momentumokból állt.

Ide lazítani, kikapcsolódni jön mindenki, aztán mégis kivétel nélkül sokkal jobb emberként tér haza. Ezt a fesztivált terápiaként kellene javasolni az örökké veszekedő széthúzó családoknak.