Jön a tizenhetedik

2024.07.17. 20:00

Ördögkatlan: világpremierrel és pécsi díszvendéggel is készülnek

Bár nyolc évvel fiatalabb az Ördögkatlan, mint a Pécsi Országos Színházi Találkozó, jövőre már nagykorú lesz és utoléri a 18. évében lezárult POSZT-ot. Most tehát jön a 17. Ördögkatlan (július 30. - augusztus 3.), ezúttal Beremend, Nagyharsány, Szoborpark, palkonyai Mokos pince és kisharsányi Vylyan terasz helyszínekkel.

Mészáros B. Endre

Fotó: Arpad Kurucz

A több tízezer fős közönség ezúttal is borítékolható és a hagyományok szerint ezúttal is pazar a díszvendégek listája. Jön a legendás fotós Korniss Péter, aki az Ördögkatlanban ünnepli 87. születésnapját és a Hosszú úton című gyűjteményéből mutat be válogatást a Vylyan kiállítóterében.

Koncertet ad Miquéu Montanaro, a francia-oxitán muzsikus, továbbá workshopokat tart, és a zenei vezetője a francia-magyar nagyzenekarnak, mely az utolsó estén világpremierként vetített vadonatúj „Drakula”-filmet kísér zenével. S díszvendég ezúttal a pécsi színművész Köles Ferenc is, aki Vaclav Havel Audiencia című tragikomédiájának sörmestere lesz. Továbbá levetítik a Kis Hatalmasok című kisjátékfilmet, mely több díjat is elhozott Rómából, köztük Köles Feri kapta a Legjobb Férfi Főszereplő díjat.

Nyáry Krisztián pedig díszvendégként a kortárs irodalom világában vezeti végig az érdeklődőket.

Az idei fesztivál kulcsszava a „mentés másként”, mely az új művek születésére utal, amelyek a múlt és a jelen találkozásából fakadnak. Ilyen program például a Drakula-projekt, amely egy régi-új némafilm születését jelenti. A Háy-kódex középkori magyar versek átiratait szólaltatja meg: Háy János olvassa, a Szent Efrém Férfikar énekli a szerzők évszázadokat átívelő sorait. A Vízhang-koncerten pedig a beremendi strand medencéjére épített színpadon Dinyés Dániel vezetésével csendül fel Wagner, Vivaldi, Verdi és Liszt muzsikája.

Emellett elköszönnek a katlanrock királynőjétől, a francia Julie-től, a Wombo tagjától. Julie emlékét a Besh o droM, a Psycho Mutants és Beck Zoli idézi meg. Az Ördögkatlan Fesztivál több száz programot hoz, melyek között szerepelnek a Magyar Zene Háza, a Hagyományok Háza, valamint független és nem független színházak előadásai is. Fellép Udvaros Dorottya, Mucsi Zoltán, Kern András és Hernádi Judit. Lesz két tucat koncert - többek között hallhatjuk a Belgát, a Kiscsillagot, a Carson Comát, a 30Y-t, a Bohemian Betyarst, a  Kollár Klemencz Kamarazenekart a  Balatont is. Jón három tucat színházi előadás, több produkciót hoz a Katona József és az Orlai Színház, a Beregszászi és a Marosvásárhelyi Színház. Népszerű kortárs írókkal – Nyáry Krisztián, Szabó T. Anna, Dragomán György, Krusovszky Dénes, Háy János, Reményi József és Petri György –  találkozhatunk és érkezik féltucat családi zenés bábos színjátszós program is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában