A zene az kell, és Pécs meg is adja nekünk

Az egyik álmomban újra az általános iskolában voltam. Az iskola gálája zajlott, és épp az énekkar helyezkedett el a színpadon. A kar vezetője is fellépett a színpadra, majd az énekkar rázendített a Valahol Európában című musical A zene az kell című dalára. 

Hogy miért erről álmodtam? Azt nem tudom, de eszembe jutott róla egy film, amely A szeretet szimfóniája címet viseli. Abban van egy idézet, ami így hangzik: „Hallják a zenét? Én mindenben azt hallom... A szélben, a levegőben, a fényben... Körülvesz minket. Csak át kell adni magunkat a sodrásának. Nem kell mást tenni, csak figyelni.” 
Erről pedig Fodor Ákos írása jutott eszembe, aminek a középpontjában a jazz áll. Nem igazán tudom, hogy melyik részét érdemes idézni, de talán most ezt: “...a JAZZ témái elveszíthetetlenek, adottak és kötöttek – tartalma szabad, örök – új és veszendő...” 

Élő jazzkoncertet hallgatva, ami Pécsen elég sokszor adott – Metronóm Jazz Klub programsorozat, Pécsi Jazz Napok –, ez a gondolatmenet mindig végigszalad bennem. Először az, hogy a zene az kell, amit ez a város meg is ad, de ha nem is, akkor is hallhatjuk a zenét, még ha az a beszűrődő kinti forgalom hangja, ami összekeveredik a kinti szél hangjával, a madarak csicsergésével. 

Rengeteg stílus származik a jazzből, és rengeteg társ- és alműfaja van. Viszont a jazz szerintem egy olyan műfaj, ami mindenkihez illik, csak meg kell hallani benne a szépséget, ami magával ragadja a hallgatót. Ez a szépség pedig szerintem maga a szabadság.