Hirdetés

2024.05.29. 08:00

Utak, járdák játszóterek is megújultak

Hosszúhetényben fejlesztések sora valósult meg az elmúlt években - utak, járdák, játszóterek újultak meg, emellett a sportolási lehetőségek is bővültek, különféle beruházásoknak köszönhetően, és a turizmus fellendítését célzó attrakciók se maradtak el.

PR cikk

Mozi

Összesen csaknem öt kilométernyi utat, és mintegy másfél kilométer hosszúságú járdaszakaszt újított fel a hosszúhetényi önkormányzat az elmúlt évek során, különböző pályázati támogatásoknak köszönhetően. Mint Csörnyei László, a település polgármestere fogalmazott, a felújítandó útszakaszok kiválasztásánál elsődleges szempont volt, hogy azok a helybéliek otthonainak komfortosabb megközelítését szolgálják, valamint a településkép javításához is jelentősen hozzájárulnak. Mindezek mellett a Püspökszentlászló, illetve a Kelet-Mecsek irányába tartó, jelentős turistaforgalmat lebonyolító útszakaszok felújítására fókuszáltak. - A fejlesztések során, több pályázati forrásból több mint három kilométernyi belterületi utat sikerült ellátni szilárd burkolattal, közel másfél kilométer járda kapott térburkolatot, és ugyancsak nagyjából másfél kilométer hosszú külterületi út korszerűsítése valósult meg, egyben a csapadékvíz-elvezetést is megoldva - részletezte a polgármester. Jelenleg az „alszög”, a település déli részén épülő új lakónegyed utcái felújításának tervei készülnek.

A lakossági igényekre reagálva a játszóterek teljes korszerűsítése is megtörtént az elmúlt évek során. Az utóbbi években Hosszúhetény lakosságszáma – eltérően más falvaktól – növekedésnek indult, korfája fiatalodik. Betelepülőként sok kisgyerekes család választotta otthonának a falut az elmúlt időszakban, illetve a régóta itt élők is szívesen maradnak helyben és alapítanak családot. Hosszúheténynek három játszótere van – a két régebbi létesítmény teljes korszerűsítése történt meg, és ezzel egy időben az iskola is gazdagodott egy új játszótérrel, ami a tankerülettel kötött megállapodás szerint nyitott a falu lakossága számára, azaz nem csak az iskolások használhatják, és nem csak iskolaidőben. 

A Morolo utcai játszótér egy 12 eszközből álló felnőtt sportparkkal is bővült, amit az idősebbek körében is igen nagy népszerűségnek örvend, illetve egy pingpongasztal is helyet kapott, a modern játszótéri eszközök mellett. A Verseny utcában pedig – lakossági felajánlásnak köszönhetően – egy kötélpiramissal gazdagodott a szintén teljesen megújult játszótér

 – közölte a polgármester. A játszótéri fejlesztések az önkormányzat saját forrásai felhasználásával, valamint a szülői munkaközösség támogatásával valósult meg. A karbantartásra is kiemelt figyelmet fordítanak – épp ezekben a napokban zajlik a homokozók, ütéscsillapító felületek, padok, asztalok rendbe tétele, a napvitorlák tartószerkezeteinek felülvizsgálata.

Iskola játszótere

A sportolási lehetőségek száma is bővült az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően - Hosszúhetényben a terepkerékpározás komoly múltra tekint vissza, ennek megfelelően pályázati támogatásból, és önkormányzati források felhasználásával egy pumpapályát, valamint a domborzati viszonyokból fakadó speciális adottságokat kihasználva egy flow trail pályát is építettek.

Mindezek mellett a turizmust érintő fejlesztések se maradtak el: a Kelet-Mecsek mondavilágára épülő óriás alakok közül az egyik a Hosszúhetényt Püspökszentlászlóval összekötő turistaút mellett kapott helyet – a Kőmorzsoló vonzza a látogatókat.

Újjávarázsolják a régi mozit - Díszteremnek és retro filmvetítéseknek is helyet ad majd a létesítmény

A település kulturális életének további fellendítésére is nagy hangsúlyt fektet a hosszúhetényi önkormányzat - a mai napig érintetlen, régi mozi épülete kuriózumnak számít. Megtalálható benne a nézőtér, a vászon, a gépterem - mindez eredeti, működőképes állapotban. Az ingatlan azonban évek óta kihasználatlan, zárva tart. Az önkormányzat tervei szerint a mozitermet díszteremmé alakítják át, részben megőrizve eredeti jellegét.

Csörnyei László, polgármester hangsúlyozta, az ünnepi alkalmak, vagy például a házasságkötések megtartásához szükség lenne a faluban egy nagyobb díszteremre - a hajdani mozi nézőterét alakítanák át erre a célra. Az elképzelések szerint a helyiség a kültéri rész felé sátrakkal lenne bővíthető, így például nagyobb rendezvények, bálok tartására is alkalmas lehet. Ugyanakkora a mozi karzatát, az ott található 35 férőhellyel, a hozzá kapcsolódó géptermmel együtt megőriznék, és retro jellegét megtartva újítanák fel. Nem maradna mozivászon nélkül se a létesítmény: mobil, leengedhető kivetítőre cserélnék a mostanit. Így adott lenne a lehetőség arra, hogy rendhagyó retro rendezvényeket is tartsanak a megújuló moziban.

Tájház

Jövő szeptemberben nyit az új bölcsőde - A zöldmezős beruházás során az iskola épülete mellett kap helyet az új, két csoportszobás intézmény

Hamarosan új bölcsőde épül Hosszúhetényben, amelynek az alapkövét a közelmúltban tették le. Az önkormányzat a beruházásra az uniós forrású RRF (Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz) pályázatán 420 millió forint támogatást nyert, melyből egy kétcsoportos, 28 férőhelyes intézményt hoznak létre, berendezéssel, beltéri és kültéri játékokkal felszerelve.

A helyi igényekre reagálva néhány évvel ezelőtt családi bölcsőde nyílt a faluban, amely maximálisan kihasznált, újabb férőhelyek váltak szükségessé. A hamarosan induló zöldmezős beruházás során az iskola épülete mellett kap helyet az új, két csoportszobás bölcsőde – az épület ez év végéig elkészül. Utána kerülhet sor a berendezés kialakítására, az eszközök beszerzésére, illetve a szükséges engedélyeztetési eljárások lefolytatására. A polgármester úgy számol, hogy jövő szeptemberben nyitja meg a kapuit a gyerekek előtt az új intézmény.

Az önkormányzat fejlesztési tervei szerint cél, hogy az iskola és annak környezete idővel a település oktatási centrumává váljon - ebbe az elképzelésbe illeszkedik, hogy a bölcsőde is ezen a területen kap helyet, hamarosan a szintén az erre a településrészre tervezett kézilabda munkacsarnok építésére is benyújtanak pályázatot, ami tornateremként is szolgálhat, illetve, ha a jelenleg maximálisan kihasznált óvoda bővítése is esedékessé válik, az szintén az iskola környékén valósulna meg.

Tájház

A tájház renoválása is hamarosan indul

Hosszúhetény is tagja a tíz önkormányzatot összefogó Mesés Mecsek Térségi Turisztikai Társulásnak - a térség turizmusának fellendítését célzó fejlesztési program részeként a hosszúhetényi művelődési központ hátsó szárnyának felújítására kerül sor az elkövetkezendő időszakban. A tervek szerint egy látványos kiállítóteret hoznak itt létre, ahol a Mecsek természeti kincseit, természetvédelmi értékeit is bemutató tárlat kap helyet, amelynek berendezését a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei segítségével végzik.

A tájház renoválására szintén sor kerül hamarosan – a Teleki László Alapítvány Népi Építészeti Programjának segítségével megvalósuló fejlesztés során a tető és külső felújítási munkák júliusban kezdődnek.

A Hármashegy lábánál, a Püspökszentlászló felé vezető út elején található 1860-as években épült tájházat 2011- ben újították fel és kapott helyet benne Baranya egyik legértékesebb gyűjteménye, melyet Bocz Árpád hosszúhetényi lakos több évtizeden keresztül tudatosan gyarapított. A néprajzi anyag a 19. század közepétől a 20. század első feléig ad képet a település népéletéről. A megújult épület két kiállítóterme a kenderfeldolgozást és a környékbeli fazekasságot reprezentálja. A termeket múzeumpedagógiai foglalkoztató sarkok egészítik ki, a kocsiszínben számos szerszám és mezőgazdasági eszköz kapott helyet. A Magyarországi Tájházak Szövetségének „Év Tájháza” kitüntetését 2014-ben a Hosszúhetényi Tájház nyerte.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában