Előadás

6 órája

A legismertebb operett és musical dalok csendülnek fel Lánycsókon

Különleges operett-musical gálát rendeznek Lánycsókon. A Lánycsóki Színház műsorában sokak számára ismert és szeretett dalok lesznek hallhatóak.

Tóth Viktória

Szeifert Erik, a Lánycsóki Színház igazgatója az előadással kapcsolatban elmondta, hogy a zenés műfaj mindig is a szíve csücske volt.

Lánycsóki Színház
Szeifert Erik igazgató a Lánycsóki Színház előadásában
Fotó: Sz. E.

– Számtalan szerepet játszottam már el mióta elvégeztem a Színészképzőt Budapesten. Szerencsém volt, hogy egy zenés osztályba kerültem és ilyen műfajú vizsgaelőadásokat csináltunk. Most is igyekeztem olyan dalokat összeválogatni, amik a szívemhez közel állnak – fogalmazott az igazgató.

Dalrészletek csendülnek fel például a Marica grófnőből, a Csárdáskirálynőből, a János vitézből, az István, a királyból, a Rómeó és Júliából, a Jégvarázsból, az Evitából, az Elisabethből, a Szép nyári napból és az Én és a kisöcsémből. 

A rendezvényt október 26-án 17 órai kezdettel tartják a Lánycsóki Ifjúsági Klubban. Az előadás megtekintése ingyenes, de regisztráció szükséges. Ezt a [email protected] címen lehet megtenni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában