2011.06.09. 17:32
Rendőrt hívtak a Zsolnay-negyed villanyszerelői
Biztonsági őrök „tartották fogva” a Zsolnay-negyedben dolgozó villanyszerelőket, akik végül a rendőrséget hívták segítségül – értesítették az érintettek lapunkat. A generálkivitelező szerint félreértés történt, szó sem volt fogvatartásról.
Szerkesztőségünket egy Zsolnay-negyedben dolgozó villanyszerelő szakember kereste meg azzal, hogy a biztonsági őrök nem engedték ki őket abból az épületből, ahol éppen a szerelési munkálatokat végezték. Többek között mintegy másfél órán át vécére sem tudtak menni, hiszen az erre a célra kijelölt mobil illemhelyek az épületen kívül voltak, az épületben lévő mosdókat pedig egy utasítás értelmében nem használhatták.
[caption id="" align="alignleft" width="334"] Rendőrt hívtak a Zsolnay-negyedhez (fotó: Löffler Péter)
[/caption]
Informátorunk elmondása szerint a biztonsági szolgálat munkatársai azt mondták, azért nem hagyhatják el az épületet, mert a villanyszerelési munkálatokkal el vannak maradva. A brigád végül kihívta a rendőrséget, ezután kijutottak az épületből.
Hollós István, a generálkivitelező Magyar Építő termelési igazgatója szerint félreértés történt: szó sem volt arról, hogy bárkit tudatosan bezártak volna. Mint elmondta, az épület két bejárata közül az egyiket állandóan zárva tartották, a másikat viszont festési munkálatok miatt voltak kénytelenek most bezárni. Amint értesült arról, hogy a munkások így nem tudnak kijutni az épületből, a helyszínre ment, és kinyittatta az addig zárva tartott bejáratot.
Hollós István szerint a villanyszerelők mindössze tíz percre ragadtak az épületben, amelyben egyébként villany, víz és működő illemhelyek is vannak. Az igazgató arra nem tudott válaszolni, hogy ezek használata megengedett volt-e a helyszínen dolgozó szakembereknek.
Az igazgató a helyszínre érkezett munkatársunkat körbevezette az épületen, megmutatva a szóban forgó, festés miatt használhatatlan kijáratot. Mint elmondta: a villanyszerelési munkák megfelelő ütemben haladnak, és semmiféle vita, nézeteltérés nincs köztük és az alvállalkozó között. Hozzátette: a munkatempót csak az átadás előtti, szokásos hajrá jellemzi.
Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megkeresésünkre elmondta: munkatársai a helyszínen tájékozódnak, meghallgatják az érintett feleket, majd ezek ismeretében tudnak érdemben nyilatkozni a történtekről.