Kosárlabda

1 órája

A fővárosban is győzelemre tör az NKA Universitas Pécs

Két hazai siker után először utaznak idegenbe Studer Ágnesék. Az NKA Universitas Pécs a TFSE-MTK vendége lesz vasárnap 19 órától a női kosárlabda NB I. harmadik fordulójában.

Szabó Dániel

Fotó: Kovacs Liliána

Ennél jobban nem rajtolhatott volna Zseljko Djokics együttese, hiszen az első két körben a Ceglédet és az újonc Dávid Kornél Kosárlabda Akadémiát is legyőzte, de a pécsiek vezetőedzője szerint még mindig van hova fejlődni.

kosárlabda, nka, pécs
A TFSE-MTK vendége lesz az NKA Universitas Pécs a női kosárlabda NB I. harmadik fordulójában
Fotó: Kovacs Liliána

– A számok jók: ötven lepattanó, huszonöt gólpassz, tizenhárom szerzett labda, viszont a huszonegy támadó pattanónkból sokkal kevesebb második esélyből szerzett ponttal gazdagodtunk, mint kellett volna. Sokszor nem támadtuk jól a gyűrűt, és a nagyszerűen játszó fehérváriak is megnehezítették a dolgunkat – nyilatkozta az NKA Universitas Pécs vezetőedzője. 

Az NKA következő állomása a főváros lesz, az ellenfél pedig a TFSE-MTK, amely ugyan a Győrtől és a DVTK-tól is kikapott, de a vártnál talán jobban megszorongatta ellenfeleit. A pécsi lányokra tehát nem vár könnyű menet, de így is jó esélyük van arra, hogy bezsebeljék harmadik győzelmüket. 

A női kosárlabda NB I. 3. fordulójának további programja

DVTK–Szigetszentmiklós, Cegléd–KSC Szekszárd, ELTE-BEAC–Vasas Akadémia, Dávid Kornél KA–Sopron Basket, Darazsak Sportakadémia–UNI Győr

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában