Elismerés

2 órája

Díjat kapott a hős iskolaőr

Dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes elismerésben részesítette Fejsze Józsefet, a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság iskolaőrét.

Bama.hu

Fejsze József szeptember 15-én, a hajnali órákban, Hetvehely és Bükkösd közötti útszakaszon szolgálaton kívül tett életmentő intézkedést. 

Az elismerést Szabó Péter rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály Iskolapartnerségi Osztályának vezetője adta át.

Mint korábban megírtuk, Fejsze József szeptember 15-én a hajnalban Hetvehely és Bükkösd között autózott, amikor egy, az úttest mellett álló kocsira lett figyelmes, amely mellett több ember is integetett neki, hogy álljon meg.

Az iskolaőr azonnal félreállt, és odasietett a másik járműhöz. A jobb első ülésen egy 30 év körüli nőt talált, akinek a szemei fennakadtak és nem kommunikált. József nem habozott, az ott lévők segítségével kiemelte az autóból az öntudatlan nőt, majd a földön stabil oldalfekvésbe helyezte. A pulzus és a légzés is gyenge volt, ezért az iskolaőr a főkapitányságon tanult életmentési technikát alkalmazta. A hölgy visszanyerte eszméletét, röviddel ezután azonban epilepsziás rohamot kapott, melyet az iskolaőr úgyszintén helyesen kezelt, megakadályozva ezzel a további sérüléseket.

Időközben a mentők is a helyszínre érkeztek, átvették a beteg ellátását, majd kórházba szállították. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában