2024.08.02. 10:53
Tanácsadóként tért vissza a korábbi edző
Forrás: HR-Rent Kozármisleny
Hivatalosan is bejelentette a HR-Rent Kozármisleny, hogy az NB II.-es labdarúgócsapat szakmai munkáját a nyár eleje óta segíti tanácsadóként Mihalecz István.
Az 51 éves, pro licences szakember korábban vezetőedzőként is dolgozott a kék-fehéreknél, a 2008/2009-es idényben vele végzett a 8. pozícióban a csapat a második vonalban.
A mislenyi idény után volt a Hévíz, az Ajka, valamint az U16-os korosztályos válogatott edzője is, majd a Zalaegerszeg utánpótlásának vezetője. Ezt követően a BFC Siófoknál már sportigazgatóként dolgozott, s volt a Vasas Kubala Akadémia szakmai vezetője is. Utána, 2018-ban visszatért az edzőséghez, a Siófok trénereként igyekezett sikereket elérni.
Az ETO FC Győrnél 2022-2023-ban látta el a sportigazgatói feladatokat, majd 2024-ben a Paksi FC mellett vállalt feladatot. Az atomvárosiak és a Misleny közötti együttműködésről nemrég rántotta le a leplet a két klub, így Pinezits Máté stábjának segítése mellett a paksi labdarúgók teljesítményét is közelről figyelheti Mihalecz.