2 órája
Drámai részletek: ezért halt meg egy egész család egy szegedi lakásban (videó)
Három ember halt meg a napokban Szegeden, egy idős házaspár és 40 éves lányuk. Most újabb részletek derültek ki a tragédiáról.
Szomorú családi dráma bontakozott ki a történetből
Forrás: Illusztráció / Shutterstock
Mint arról korábban hírt adtunk, három holttestet találtak egy szegedi lakásban. Most újabb információk derültek ki a szívszorító tragédiáról.
A Makkoserdő sort és környékét szerdán tűzoltók, mentők és rendőrök lepték el. Az egyik lakásból ugyanis kellemetlen szag áradt, és az ott lakókat sem látták napok óta a szomszédok. Ők értesítették a hatóságokat.
Mivel az ajtón nem tudtak bejutni a tűzoltók, ezért létra segítségével másztak be az ablakon a lakásba. Három halottat találtak bent: egy negyven év körüli nőt és a nyolcvan év körüli szüleit. Pillanatok alatt egy családi dráma bontakozott ki. Kiderült ugyanis, hogy a középkorú nő súlyos beteg volt, idős, mozgáskorlátozott szülei ápolták – írja cikkében a Tények.hu.
Évek óta nem mozdultak ki
Elvileg az anyukának is meg a lánynak is erős csontsorvadásuk volt. A covid óta nem jöttek ki, és a bácsit láttam nagyon ritkán éjszaka, hogy rugdossa lefele a szemetet a lépcsőn, de nagyon nem tudott mozogni normálisan
– mondta egy szomszéd.
A Tények.hu információi szerint a napokban a súlyos betegsége miatt meghalt a negyven év körüli nő.
A szülők nem tudták feldolgozni a tragédiát, és úgy döntöttek, gyermekük után mennek. A két idős ember néhány órával lányuk halála után öngyilkos lett. Egy ott lakó szerint a bácsi felakasztotta magát.
A rendőrség kizárta az idegenkezűséget, a tragédiát közigazgatási eljárás keretében vizsgálja.
Van segítség! Ha úgy érzi, hogy azonnali segítségre van szüksége Önnek, szerettének, barátjának, ismerősének, vagy munkatársának, a nap 24 órájában lehetősége van támogatást kérni a Lelki Elsősegély Szolgálat (LESZ) 116-123-as telefonszámán, amely bármely hálózatból a nap 24 órájában ingyenesen hívható.
Krimi
- Fontos változás lépett életbe a KRESZ-ben az árvíz miatt!
- A Temutól vár csomagot? Lehet, hogy az adatai fogják bánni
- Rosszul lett a sofőr, a mozgó autóba mászott be a rendőr, hogy megmentse az életét (videó)
- Erre nincsenek is szavak: a tanító néni büntetésből fehérneműre vetkőztette a gyerekeket az iskolában
- Három holttestet találtak egy szegedi lakásban