Bama.hu videó

2024.08.11. 14:02

Múlt és jelen találkozott a Siklósi Vár falai közt

Több ezren látogattak el a Siklósi Várba és a városba augusztus 9. és 11. között. A Várfesztivál az idei évben is fergetegesen sikerült.

Tóth Viktória

Fotó: Laufer László

Lovagi tornák, hagyományőrző programok, fegyverbemutató és solymászbemutató, csatajelenetek várták augusztus 9. és 11. között a Siklósi Várba látogatókat. A Siklósi Várfesztivál szombati napjára mi is elmentünk. A korábbi évekhez hasonlóan a rendezvény aznapi nyitó programja a felvonulás volt. Kicsik és nagyok együtt, beöltözve tették meg az utat, a látványos mentben gyönyörű lovak és lovasaik is részt vettek. A várudvarban aztán Régert András várkapitány és Riegl Gábor polgármester köszöntötte a megjelenteket.

– Látom azt, hogy azok a csapatok, akik ma megtiszteltek minket és eljöttek hozzánk, milyen elszántsággal állnak itt. Azzal az elszántsággal, amivel a mai napon és a holnapi napon be fogják mutatni nekünk, hogy hogyan, s miként küzdöttek azok, akik valaha a Siklósi Vár falai előtt és mögött álltak. Az idei évben néhány különlegességgel is készültünk. Egyrészt kitekintünk a történelem egy korábbi időszakába és egy különleges, viking hagyományőrző csapat is érkezett hozzánk. De itt vannak azok a veteránok is, akik már évtizedek óta a vár vendégei. S idén a csatában az 1566-os eseményeket fogjuk feleleveníteni, mely Szigetvárhoz kapcsolódik. Ezzel is jelképezzük azt, hogy ugyan a mi szívünkben a Siklósi Vár az első, de ez a történelemnek csak egy szelete 

– ismertette a várkapitány.

A polgármester köszönetét fejezte ki a szervezőknek, s mint mondta, a Siklósi Várfesztivál több elemmel egészült ki az elmúlt évek során, de a legstabilabb lába az a két nap, amit szakmai alapon a hagyományőrzők és a vár menedzsmentje összerak és bemutat a siklósiaknak és az ide érkező vendégeknek. Riegl Gábor beszéde után a hagyományőrzők zászlaira feltűzték az emlékszalagokat, melyek azt jelképezik, hogy a 2024-es rendezvénynek aktív részesei voltak.

Koncertek a Várfesztiválon

A hagyományőrző programok mellett a rendezvény az esti koncertekről is szólt, melyek Béni Gábor és csapata szervezett. Pénteken és szombaton ugyanis a várkertben felállított színpadon népszerű sztárok előadásait tekinthették meg a látogatók. S nem túlzás azt mondani, hogy mindkét este csordultig telt a terület fesztiválozókkal. Fellépett többek között a Nihil Chips zenekar,  T.Danny és DESH, Nagy Feró és a Beatrice valamint a Kowalsky meg a Vega is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában