A székesegyházban többször is ábrázolták az országalapítót

 A katedrálisba lépve először a szentély főképén láthatjuk István királyt, mégpedig kiemelt helyen, a mindenséget uraló, trónoló Krisztus jobbján, Szűz Mária mellett állva. Jézus balján a templom védőszentjei, Szent Péter és Pál apostolok láthatók. A nagy szentek társasága az állam- és püspökségalapító király iránti rendkívüli tiszteletről tanúskodik az ábrázoláson. 

Rögtön a szentély déli mellékhajójában is viszontláthatjuk az államalapítót. Az apszisban neki szentelt oltár található. Két középkori szoborról másolt angyal között áll Szent István 68 centi magas, Zala György által mintázott bronzszobra. Ezek fölött pedig Szent István életének öt jelenetét ábrázolták: megkereszteltetését, koronázását, látogatását Szent Mór pécsi püspöknél Gizella királynéval, az Intelmek átadását fiának, Szent Imrének, valamint a halálát. 
Az oltár felett a falon szintén István mellképe köszön vissza a freskóról, kezében jogarral és kettős keresztes országalmával. A kép alatt és fölött ószövetségi idézeteket olvashatunk Istvánra vonatkoztatva, latinul. A szövegek hirdetik, István „csoda dolgokat vitt végbe életében”, valamint, hogy „jótetteit zengik a közösségben”. 

Művészettörténeti szempontból kiemelkedik Székely Bertalan nagyméretű ábrázolása a Mária-kápolna keleti falán. A két részre tagolt kép azt a jelenetet mutatja be, amikor Szent István élete végén, fia, Imre halálát követően, alkalmas trónörökös hiányában az országot Szűz Máriának ajánlotta fel. A freskó felül a mennyei királyságot jeleníti meg, a trónoló Máriával, ölében Jézussal, alatta a szemlélőnek háttal a térdre boruló István nyújtja jobbjával az ég felé az ország feletti hatalmat jelképező koronát – az őt körülvevők között térdelve imádkozik felesége, Boldog Gizella királyné is. 
 

Töretlen a kereszténység jelenléte

Petrovich Ede, a templomról a múlt század közepén először – és mindeddig még utoljára is – átfogó könyvet író egykori kanonok is hangsúlyozta, hogy a mostani alakjában 1891 óta látható székesegyház mai altemplomának alapjait minden bizonnyal már a negyedik században lerakták, illeszkedve a környék ókeresztény sírkamráinak körébe. Ezt követően keresztény istentiszteleti funkciója a történelmi viharok és változások ellenére is töretlen maradt. A római birodalom pannóniai bukása után a nyolcadik–kilencedik században Pécsen letelepedő keresztény frankok is vallási célra használták, s kibővítették a templomot. Petrovich szerint bizonyára a töretlen hagyomány is hozzájárult ahhoz, hogy Szent István e helyszínt tette püspöki székhellyé.