Hogy is van ez?

2024.08.22. 20:00

Pécsi tévé: kinek és minek fizetnek tízmilliókat?

Furcsa gellert kapott a pécsi televízió műsorának készítése, miután azt nem pécsi cégre, hanem – elvileg – egy fővárosi társaságra bízták, miközben pécsiek vesznek részt annak készítésében. A Pécsi Kommunikációs Központ részéről nem kaptunk érdemi választ a pénzügyi kerülőútra, már ha az önkormányzati cég üzleti tervének hinni lehet egyáltalán.

Bóka Máté Ciprián

A Pécsi Kommunikációs Központ csak tavaly 207 milliós önkormányzati dotációt kapott, aminek nagyjából negyede ment el a Pécs TV-re. Ebből a pénzből működtetik a televíziót, amelyet szinte kizárólag pécsi, baranyai szakemberek készítenek helyben. A Pécsi Kommunikációs Központ honlapján fellelhető, egy bizonyos '"Laszlo" által készített és "beküldött" jelzővel ellátott 2023-as üzleti tervben az szerepel, hogy a Pécs TV-re 2023-ban 60 millió forintot szánnak, havi nettó 3,9 milliót. Az üzleti tervet minden bizonnyal Póré László, a cég ügyvezetője készítette, s ezt támasztja alá az is, hogy ugyanő volt az, aki idén már arra panaszkodott, hogy a televízió működtetése a korábbi havi 3,9 millió helyett 2024-ben már havi nettó 6 millió forint költséget jelent. Ez pedig bruttóban már évente 91,6 milliós kiadás – Póré persze nem véletlenül bízott az önkormányzati támogatásban, ahogy erről az egyik felügyelőbizottsági ülésen reménykedve beszélt. 

Pécsi tévé: kinek fizetnek tízmilliókat?
Pécsi tévé: kinek fizetnek tízmilliókat? (A kép illusztráció)

Nem is pécsi cég

A szóban forgó üzleti tervben azonban arra is utal az a bizonyos "Laszlo" a 2023-as tévés kiadás melletti sorban, hogy az összeget a Pannon Broadcast Kft. kaphatja meg, amely nem pécsi, hanem fővárosi, óbudai székhellyel rendelkezik, bár tény, hogy az ügyvezetőnek vannak pécsi kötődései is. 

Az üzleti tervből ugyanakkor nem derül ki, hogy pontosan milyen szerződés, vagy jogviszony alapján juthat hozzá a forrásokhoz a vállalkozás, már ha erre egyáltalán sor került, kerül. A fővárosi társaság 2022-es és 2023-as évről szóló beszámolójában ugyanis az árbevétel meg sem közelíti az emlegetett több tízmilliós összeget, hiszen 4,6 és 2,4 milliót tüntettek fel. Persze nem kizárt, hogy valamilyen más jellegű szerződést kötöttek, vagy pedig mégsem ez a cég az, amelyik gyártja, gyártotta a Pécs TV-s tartalmakat is. Szerettünk volna a kérdésben felvilágosítást kapni Póré Lászlótól, de nem kaptunk, mert szabadságon van  – legalábbis a postafiókjából a levelünkre érkező automatikus email üzenetben ezt az értesítést kaptunk. A másik cég ügyvezetője pedig nem reagált. Mindenesetre a helyi televízió műsorait, riportjait tudomásunk szerint nem Óbudán forgatják, veszik fel, adják le, gyártják, még a készítők nagyon-nagy része sem óbudai, hanem nyilvánvalóan pécsi munkatárs.  

 

Minimális az érdeklődés

A televízió nézettségéről  mindeddig nem találtunk a Pécsi Kommunikációs Központ honlapján adatokat. A városi televízió közösségi oldalának ötezer követője van, a legnagyobb videómegosztó oldalon pedig 1900 feliratkozójuk van. Általánosságban ez egy 144 ezres lélekszámú városban aligha nevezhető komoly elérésnek – legalábbis az internetes felületeket és több tízmilliós kiadást tekintve. 

 

Szerinte meg kellene szüntetni a tévét

– Ha születne egy politikai döntés, hogy ennek a televíziónak az ilyen formában történő fenntartására nincs szükség, ennek a költségnek a negyed részéből lehetne olyan digitális platformot működtetni, amivel ugyanezt a célt bőven el lehetne érni – ezt mondta két évvel ezelőtt maga Póré László is. A baráti ügyvezető tanácsa ellenére azonban a baloldali önkormányzat további tízmilliókat, közel 100 milliót áldozott erre. 

 

Letagadta az élettárs szerződését

Megírtuk, hogy Póré László a közelmúltban meglehetősen sértetten tagadta le, hogy az üzleti tervük ellenére fizettek volna milliókat a lejáratásokban élen járó Barabás Béla tanácsadó élettársának. A „sajtós" kiadások között szerepel ugyanis az S-Berry Kft. is, ami Barabás Béla, a városházi sajtókapcsolati tanácsadó élettársának tulajdonában van. Az igazgató viszont azt állította, hogy nem fizetnek neki semmit. Azt, hogy mégis akkor mit keres a cég üzleti tervében ez a kiadás, már képtelen volt megmagyarázni az igazgató. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában