Koncepcióterv

2024.09.12. 20:00

Mi fog történni a pécsi vásártérrel?

A nagyobb, milliárdos álmok és koncepciótervek helyett a valósággal is érdemes lenne foglalkozni a pécsi vásártér kapcsán. Koncepcióterv lesz, miközben panaszkodnak a fejetlenségre.

Bóka Máté Ciprián

Fotó:

A pécsi vásártér messze földön ismert, de leginkább a múlt században jelentett valóban nagyobb vonzerőt, még Emir Kusturica 1998-ban bemutatott jugoszláv–francia–német filmvígjátékában, a Macska-jajban is megemlítették, mint ahol mindent lehet kapni, még menyasszonyt is. A 2000-es évektől, az ezredforduló után viszont a nemzetközi jelentőségéből is veszített, ami egyébként általános jelenség volt a vásárok esetében Európában. 

Már egészen más az elsődleges

A 2006-ban elkészült Expo Center kudarca is mutatja, hogy már nagyobb, minőségi vásárokra, nemzetközi expókra sem mutatkozott, mutatkozik igény, ezt a több milliárdos, durva kamatokkal terhelt hitelből készült és jelentős rezsiköltséget felemésztő sátras épületet is elsősorban más célokra – bulikra, egyetemi rendezvényekre – használják. 

A pécsi vásártér ugyanakkor vasárnaponként továbbra is népszerű a pécsiek körében, de az átalakult szokásoknak megfelelően, például közvetlenül a tulajdonostól már jóval kevesebben vásárolhatnak autókat, motorokat, és szintén kevesebb a kisállat, vagy haszonállat is. 

Ötleteket vártak

Az alig pár hétig regnáló pécsi baloldali önkormányzat mindenesetre igyekezett meglovagolni ezt a népszerűséget akkor, amikor a vásártér átalakításával kapcsolatban a pécsiek ötleteit várta egy felmérés keretében. Mindezt még a júniusi választások előtt tették meg. A Pécsi Vásártér Funkcióbővítő Rekonstrukciója címmel a projekt pedig bekerült a 2021-2027-es időszakot felölelő Fenntartható Városfejlesztési Stratégiába. A cél az, hogy az eddigi, többségében heti nyitva tartás helyett olyan közösségi és gazdasági tér létesüljön funkcióbővítéssel, amely szélesebb szolgáltatási palettával, hosszabb nyitva tartással működik.

Az, hogy mennyit szánnának a fejlesztésre ténylegesen, nem világos, mert alapvetően együtt kezelik a "Pécsi-víz hasznosításával, duzzasztásával, valamint zöldfelületi fejlesztésekkel egybekötött inkubátorház kialakításával", és ezekre költenének el négymilliárdot a TOP-Plusz keretében. 

Az összeg látszólag jelentős, de összesen Pécs számára 24 milliárd forintos TOP-Plusz keret áll rendelkezésre, miközben például a vasút fejlesztésére 16 milliárdot, a már említett Expo Centerre 5,3 milliárdot, vagy éppen a kisvasútra 10 milliárdot szánnának a baloldali elképzelések alapján, ami már bőven meghaladja a rendelkezésre álló összeget.  

Koncepciótervet készítenének

Ilyen körülmények között most egy, a vásártér átalakításáról szóló koncepciótervre indítanának beszerzést a még regnáló baloldali önkormányzatnál mintegy 10 millió forint értékben. Ám már az ezzel kapcsolatos városházi dokumentumban is megjegyzik, hogy akkor lesz elszámolható ez a pénz, ha lesz pályázati forrás a projektre. 

Mint a Lánc utcánál, és abból nem is lett semmi

A módszer egyébként hasonlatos azzal, amit a Lánc utcai tömbház nyugdíjasházzá történő funkcióváltás kapcsán véghez vittek. Ott sem volt meg a tényleges fedezet, mégis adtak tervezői megbízást, és közel 70 milliót úgy fizettek ki, hogy végül egy megvalósíthatósági tanulmány alapján kiderüljön, nem is lehet gazdaságosan létrehozni ott szociális intézményt.  

A jelennel is foglalkozhatnának

Ugyanakkor a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. kezelésében lévő vásártérre már most is komoly panaszok érkeznek, amiket nagyobb átalakítás nélkül a menedzsment is kezelhetett volna eddig is.

Az állapotok belülről ismerő olvasónk szerint "gyakorlatilag a mostani állapotokért a tulajdonos, illetve a megbízottja, a vagyonkezelő a felelős, ez egyértelműen megállapítható. Az a hozzáállás, hogy csak bérleti díjat szedünk, de se fenntartásra, se fejlesztésre évtizedekig nem költünk, az egyértelműen látszik a pécsi vásártér állapotán. Ez a folyamat az elmúlt két évben felerősödött. Amióta a vagyonkezelőnél új vezetőség van, értelmetlen döntések sorozata keletkezett. Olyan személyekhez tartozik a vásártér, akiknél a szakértelem hiánya, a jó gazda szemlélete egyaránt hiányzik".

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában