Itt a vége

2024.08.25. 18:26

Kilépett az LMP-ből Keresztes Lóránt

A mai napon, 14 és fél év után megszüntettem a tagsági jogviszonyomat az LMP-ben, írta vasárnapi Facebook-posztjában Keresztes Lóránt.

Máté Balázs (Pécsi Újság.hu)

A pécsi politikus azt írta, "a párt vezető testületéből múlt év nyarán, önként távoztam. Nem tudtam, és nem is akartam már követni azokat a politikai kanyarokat, melyeket a pártvezetés leírt. Nagy baj, hogy ez a párt akkor vesztette el az irányát és szinte teljes társadalmi támogatottságát, amikor a legnagyobb szükség lenne Magyarországon egy működőképes zöld pártra. Ezért viszont hiba kizárólag külső szereplőket és a körülményeket okolni.

Az pedig elfogadhatatlan, hogy a pártvezetés kulcsszereplői részéről nem történt meg a szembenézés és nem vállalták a felelősséget a választás után. A szombati tisztújítást követően bizonyossá vált, hogy ez nem is fog megtörténni.

Nehéz volt meghozni ezt a döntést, hiszen másfél évtizede vagyok része ennek a közösségnek. Soha nem voltam tagja más pártnak, és meggyőződésem, hogy ma is ebben a pártban van a legtöbb olyan ember, aki őszinte hittel és hozzáértéssel küzd a természeti értékek megóvásáért.

A közösséghez, korábbi tagtársaimhoz továbbra is lojális leszek, velük nem szeretném megszakítani a kapcsolatot. De egy játékszerré züllesztett, a zöld politikától eltávolodó, és öncélúvá vált pártnak nem akarok a tagja maradni.

A vezető testületből történő távozásom óta pártpolitikával nem, kizárólag a természeti kincseink, kiemelten a vízkincsünk védelmével, a települések környezetét érintő kihívásokkal, az épített örökségünk védelmével, és szűkebb hazám, Pécs-Baranya ügyeivel foglalkoztam, e munkához nagyszerű partnereket találva.

Ezt a küzdelmet a legjobb tudásom szerint folytatom, sok, és reményeim szerint egyre több elkötelezett emberrel közösen. Látva azt, hogy a természeti kincseink megóvásának ügye soha nem volt ilyen nehéz helyzetben, nem is tehetünk mást."

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában