Büszkén képviseli Pécset is

2024.09.13. 10:39

Minden őrültségben benne van a sakkolimpián vívó pécsi játékos

Javában zajlik Budapesten a sakkolimpia, amelyen a pécsi születésű Papp Gábor is képviseli hazánkat a férfi B-válogatottunk tagjaként.

Kvanduk Bence

Papp Gábor is dolgozik a győztes stratégián

Fotó: Polyák Attila

Pénteken 15 órától ismét Magyarországra szegeződik a világ szeme, hiszen folytatódnak Budapesten a sakkolimpia csatái. A magyar férfi B-válogatott sikereiért játszik a pécsi születésű Papp Gábor is, aki az együttes bemutatásakor úgy fogalmazott, nincs babonája, de egyéb érdekességekről is szót ejtett.

– Általában a feleségemet szoktam hívni, ő is sakkozó. Régebben tényleg a partiról szólt a beszélgetés, szembesített a hibáimmal, elmondta, mit kellett volna csinálnom. Mióta megszületett a kisfiúnk, azóta inkább arról beszélgetünk, mi történt a parti alatt – árulta el Papp az Origo kérdésére, majd arra is kitért, milyen őrültséget vállalna be, ha olimpiai bajnok lenne. – Szerintem ebben nem kell gondolkoznunk, mert borzasztó erős a mezőny és mi tényleg kettes csapat vagyunk. De szerintem én vagyok a csapatból az, aki minden őrültségben benne van. Amit a többiek akarnak, azt megcsinálom. Ugrok, mászok, bármit!

A tornán a két elsőszámú magyar csapat két győzelemmel kezdte meg szereplését, így több mint méltón képviselik hazánkat.

– Sokat jelent nekem, hogy a nemzetet képviselhetem. Pécsről származom, büszke vagyok a városra, Baranyára, de hat hét éve Budapesten lakom. Úgy gondolok a versenyre, hogy Magyarországot képviselem, és eszembe nem jutna más országban játszani. Ez a hazám, remélem, jó eredményt érünk el – tette hozzá.

A teljes videót itt megtekintheti:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában