Krimi

3 órája

Kamionnal csempészte a drogot Magyarországra a bűnbanda

Többször is fordultak a kamionnal Magyarország és Spanyolország között.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: Siwakorn1933

Jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme miatt emeltek vádat Zalában három ember ellen, akik Spanyolországból kamionnal csempésztek marihuánát és kokaint Magyarországra – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.

Jánky Judit közleménye szerint a más ügyben jelenleg letartóztatásban lévő elsőrendű vádlott és a bűnügyi felügyelet alatt álló másodrendű társa 2022 májusában ismerkedett meg egymással Spanyolországban, amikor a fővádlott még szökésben volt a vele szemben szintén kábítószer-kereskedelem miatt folyó büntetőeljárás idején. Találkozásuk során felvetette ismerősének, hogy marihuánát és kokaint szeretne Magyarországra juttatni, a szállításhoz pedig megbízható embereket keres.

A másodrendű vádlott ezer euró közvetítői díj ellenében beszervezte egy magyar kamionos ismerősét, aki fuvaronként kétezer euró fejében vállalta a kábítószer rendszeres Magyarországra juttatását. Megegyezésük alapján a kábítószert úgy vette át a kamionos, hogy személyesen nem találkozhatott az elsőrendű vádlottal.

A társaság 2022. július és november között hat alkalommal, esetenként legalább tíz kilogramm marihuánát hozott be Magyarországra, egy alkalommal pedig még egy kilogramm kokaint is. 

A bűnös tevékenységük során külön erre a célra tartott mobiltelefonokon, három népszerű csevegőalkalmazáson keresztül kommunikáltak egymással, a szállítmány célba juttatásához az elsőrendű vádlott egy nyomkövető eszközt is használt, a telefonokat és a SIM-kártyákat pedig időközönként le is cserélte.

A kábítószer-kereskedelmi hálózatban részt vevő másodrendű vádlottnak az volt a feladata, hogy a Magyarországra csempészett szállítmányokat Budapesten egy meghatározott helyen a nyomozás során ismeretlenül maradt személynek átadja.

A többmilliós haszonra szert tevő bűnbanda tagjai által szállított kábítószer jóval meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát. Akkor érték tetten őket, amikor 2022 novemberében Tornyiszentmiklósnál 16 kilogramm marihuánát és egy kilogramm kokaint próbáltak Magyarországra behozni.

A Zala Vármegyei Főügyészség a három férfi ellen jelentős mennyiségű kábítószerre forgalomba hozatallal, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!