Néha sok utat kell megjárni, hogy végre találj egy megbízható sofőrt

Régebben gyakran vettem igénybe telekocsis szolgáltatást, hogy felutazzam Pécsről Budapestre. Azért ezt a módját választottam az A pontból B pontba jutásnak, mert olcsóbb volt, mint vonatozni vagy buszozni. De elég gyorsan le is szoktam az utazás ezen módjáról, mert lehet, hogy kényelmesebb és hamarabb elérem a célom, de nem mindig olyan sofőrt fog ki az ember, aki nem kockáztatja az életem. Ez lehet így kicsit túlzás, de nem egyszer reszketett a lábam menet közben, és sokszor legszívesebben a földet is megpusziltam volna kiszálláskor, hálát adva az égnek, hogy túléltem.  

Egyik alkalommal a százhalombattai benzinkútnál szálltam ki, mert ott vettek fel a szüleim, de az addigi út volt életem egyik legrosszabb élménye. Ugyan elől foglaltam helyet, de ez még nem azt jelenti, hogy kötelező beszélgetni a sofőrrel. Korán volt, fáradt voltam, és csak aludni akartam. Hát ez nem valósult meg, mert a járművezető először is megdicsérte az ujjaim – abszurd volt –, majd megkérdezte, hogy van-e gyermekem. A nemleges választ követően pedig hegyibeszédet kaptam arról, hogy milyen hálátlan vagyok, hogy nem szülök unokát a szüleimnek, mindeközben pedig az utat sem úgy figyelte. Szerintem mindenki eltudja képzelni azt a megkönnyebbülést, amikor végre kiszállhattam az autóból.  

Ez volt az az ominózus eset, amikor eldöntöttem, hogy soha többet telekocsi, maximum csak akkor, ha ismerős vagy már egy megszokott és megbízható sofőr vezet. Utóbbihoz néha sok utat kell megjárni, de nekem nem volt energiám ezt kivárni. Nem célom, hogy lebeszéljek bárkit is a telekocsizásról, mert azért sok pozitív élményről is hallottam már. Nekem egyszerűen nem volt mázlim.