Az emberek felfedezték és kitapasztalták a mézben rejlő gyógyerőt

A nappalok rövidülnek, az időjárás szépen lassan hidegebbre, csapadékosabbra fordul. A lombhullató növények levelei elsárgulnak, elvörösödnek – igazi színpompába borul a természet –, majd elszáradnak és lehullanak. Ez mind az ősz jelenlétére utal, ami tudjuk, azzal is jár, hogy egyre több embert látunk tüsszögni, köhögni, vagy hallunk panaszkodni náthaszerű tünetekre. A legtöbb háztartásban ilyenkor a méz a polcok elejére kerül, hogy könnyebben el lehessen érni, mert mit veszünk elő először, hogyha megérezzük a torokfájás enyhe jeleit magunkon? Egyszerű: a mézet.

A méz már nagyon régóta az emberek életének részét képezi. A régi idők embere ugyan sokáig nem tudta, hogy pontosan mi is az a méz és hogyan készül, de tisztelték a méheket, és számos nép az édes nedűt az istenek eledelének tartotta. Mítoszokban nem egyszer említik a méhek termékét, de főszerepet leginkább a népi gyógyászatban kapott. Az emberek felfedezték és kitapasztalták a benne rejlő gyógyerőt, és azután alkalmazták is.

A méz antibakteriális és gyulladásgátló hatással rendelkezik, de aktiválja a májműködést, megnyugtatja az idegrendszert, erősítő az immunrendszert, a szívverésre és a vérkeringésre is jótékony hatással van, és még sorolhatnánk szervezetünkre való pozitív befolyását.

Ezek után nem meglepő, hogy az ősz beköszöntével egyre többen állnak sorba a mézekkel megrakott asztaloknál a pécsi vásárcsarnokban, hogy feltöltsék a szekrényt a finomabbnál finomabb, az egészségesebbnél egészségesebb édes nedűkkel.