Kirchner idén is pazar formában játszik

2 órája

A siker titkáról és az állítólagos NB I.-es ajánlatról is beszélt a misleny csupaszív gólvágója

Az előző szezonban a gólkirályi címig menetelt, s idén sem lassít. Kirchner Krisztián 8 forduló alatt már 10 találatnál jár, s eközben a HR-Rent Kozármislenyt a tabella élére repítette. Nem volt meglepő az sem, hogy pár hete szóba hozták élvonalbeli klubbal is, de most száz százalékban a kék-fehérek sikerére koncentrál.

Kvanduk Bence

A Vasas sem úszta meg Kirchner gól nélkül

Fotó: Török Attila

 – Tavaly remek szezont futottak, de sokan úgy gondolták, hogy ez egy egyszeri jó eredmény lehetett a csapattól. Mégis, most minderre rácáfolva vezetik a bajnokságot. Mi a mislenyi siker titka? – tettük fel a kérdést Kirchner Krisztiánnak.

Kirchner Krisztián
Kirchner Krisztiánnak rengeteget jelent, hogy Mislenyben játszhat
Fotó: Löffler Péter

– Az, hogy egyben tudott maradni a csapat magja. Ez rendkívül fontos. Tavaly bebizonyítottuk, hogy itt egy jó brigád van. Amikor az NB III.-ból veretlenül feljutottunk, akkor is egyben maradtunk a sok érkező ellenére. Azóta is voltak persze távozók és jöttek új játékosok, de a magot egyben tudták tartani a vezetők, és ez rengeteget jelent. Az, hogy a kezdők nyolcvan százaléka most is itt játszik, az kulcsfontosságú, főleg a tavalyi szezon után, amikor az ötödik helyet elértük egy rendkívüli bravúrral. Ahhoz a kerethez még tudott a klub olyanokat igazolni, akik teljesen bele illenek ebbe a mislenyi közegbe. Teljesen más itt focizni, családias a klub. Mindenki tudja, hogy itt nem olyanok a fizetések, nem horror pénzekért jön ide 5-6 ember, aki aztán nem feltétlen a csapat érdekeit nézi. Jókat tudtunk igazolni, egyben maradt a társaság, és családként megyünk előre. Ez rengeteg dolgot befolyásol.

– Ön is játszott már más kluboknál. Mi az, ami más a Kozármislenynél?

– Ahogyan említettem is, a családias légkör. A legtöbb helyen úgy gondolnak a csapatra, mint egy munkahelyre. Ha belegondolunk, az is, de nem mindegy, hogy a fizetést felvenni, és a napot letudni megy be valaki, vagy szeret ott lenni, és mindent megtesz a munkaadójáért. Aki itt van, az mindent megtesz, hogy a legjobban szerepeljen. Szinte nem is egy klubhoz, hanem egy családhoz kapcsolódik. Sokan, legalábbis, akik régebb óta itt vannak, azok biztosan így érzik. Ha bárkit az öltözőbe megkérdezünk, az első válaszok egyike a családias légkör lesz.

– Most van karriere legszebb időszakában?

– A tavalyi szezon életem legjobbja volt, és lehet az idei még azt is felülmúlja. Korábban is volt több jó idényem, sajnos azok NB III.-ban jöttek ki. Mindig sérülések hátráltattak. Amikor pár éve feljutottunk, meg kellett műteni a vállam, utána az achillesszem, mert begyulladt. Ugyanez történt Tiszakécskén is. Utána mindig sok időbe telt, hogy felvegyem a ritmust. A tavalyi szezonból is elment 5-6 forduló, amire magamhoz tértem, visszazökkentem. Sok helyen nem kap ennyi lehetőséget az ember, mint én kaptam itt. Nem ment eleinte a játék, de bíztak bennem. Most összeállt az életemben egy olyan rendszer, ami azt hozza, hogy nagyon jó formában vagyok. Remélem, tudok egy még jobb szezont hozni, mint az előző évben.

– Mennyire befolyásolja a szereplését az itteni közönség?

– Nagyban. Hazudnék, ha mást mondanék. Egy játékos számára fontos, hogy a szurkolók mögötte álljanak, biztassák. Most, hogy kikaptunk a Kecskemét ellen 4–0-ra, akkor is állva tapsoltak minket. Egy rossz szó nem ért minket. Végig, mindig mellettünk állnak. Ez nagyon jól esik nekünk. Érezzük ezt meccs közben is.

Kirchner
Rendszeresen Kirchner vezényli a meccs végi ünneplést is a rajongók előtt
Fotó: Löffler Péter

– Kívülről az látszik, hogy ön ennek a csapatnak a szíve, az érzelmei viszik előre, s ez átragad sokszor a csapattársakra is.

– Minden klubnál az idősebbek formálják az öltözői hangulatot, a viselkedési normákat. Sok mindenért mi vagyunk a felelősek. Persze olyan személyiség is vagyok, hogy kijönnek az érzelmeim a pályán és azon kívül is. Mindig ilyen srác voltam, nagyon tudok örülni egy sikernek, de nagyon tud fájni egy vereség.

– Utóbbi enyhítheti a szurkolók említett hozzáállása is.

– Nem mindegy, hogyan jövünk le a pályáról. Amikor megállunk itt a bejáró előtt, és ünnepelnek, azt mondják nekünk, hogy bravó fiúk, nem baj, majd legközelebb, az rengeteget jelent. Persze mi is mindent megteszünk, hogy kiszolgáljuk őket. A Kecsó ellen se úgy kaptunk ki, hogy ne akartuk volna a sikert. Ott is százat beleadtunk, sajnos így sikerült. Az sokat jelent, hogy a szurkolók is láthatják, az akart mindig megvan. Nem azért szerepelünk néha rosszabbul, mert nem teszünk meg mindent.

– Az átigazolási időszak vége előtt felreppentek a hírek, hogy megkeresték az élvonalból. Egész pontosan épp a Kecskemét volt az a klub, aminél úgy hírlett, szívesen látnák. Mi volt ebből az igazság?

– Megmondom őszintén, nem tudom. Van egy menedzserem, ő intézi ezeket a dolgokat. Nekem még egyéves szerződésem van a Kozármislennyel, száz százalékig erre próbálok koncentrálni. Ha van megkeresés, az nem felém szokott megtörténni. Nem tudom, hogy ebből mi volt igaz, vagy mi sem.

Az NB II. góllövő listájának élmezőnye:

  1. Kirchner Krisztián (Kozármisleny) - 10 gól
  2. Halmai Ádám (Soroksár), Pethő Bence (Kazincbarcika), Tóth Milán (Vasas) - 5 gól
  3. Kovács Nikolasz (Ajka), Merényi Ádám (Budafok), Molnár Gábor (Kisvárda), Nagy Zoárd (Csákvár), Tóth-Gábor Kristóf (Szentlőrinc), Ugrai Roland (Gyirmót) - 4 gól

Kirchner bődületesen nagy gólokkal szokta segíteni csapatát

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában