Labdarúgás

2024.08.25. 10:45

Változott a PMFC jövő heti programja

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

A kupaforduló miatt hétközben rendezik meg a labdarúgó NB III. 5. fordulóját. Az eredeti kiírás szerint mindkét pécsi együttesnek a következő szerdán (08. 28.) kellett volna pályára lépnie, s megpróbálni javítani, de ez a Paksi FC II. kérésére megváltozott.

Az atomvárosiak egy nappal korábban, azaz kedden 17.30-kor szerettek volna megütközni a PMFC-vel, s ebbe a piros-feketék bele is egyeztek. Aczél Zoltán együttese így a két fájó bajnoki vereséget követően hamarabb feledtetheti a ligában is a sikertelenséget. A győzelemmel ráadásul nyomást helyezhetne az éllovas Kaposvárra is a Pécs, hiszen akkor, ha átmenetileg is, egy pontra meg tudná közelíteni.

Az eddig pontot se szerző PTE-PEAC mérkőzésének időpontja változatlan. Az egyetemisták szerdán 17.30-kor fogadják az MTK II.-t a Stadion utcában. Természetesen a fiatal pécsieknek is van mit bizonyítaniuk, hiszen meg akarják mutatni, hogy helyük van ebben az osztályban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában