Kosárlabda

2024.08.25. 18:54

Tornát nyert, így világbajnoki selejtezőbe jutott a magyar női kosárlabda-válogatott

Móga Richárd

Forrás: FIBA

Fölényes győzelmet aratott (59–82) a magyar női kosárlabda-válogatott a Kigaliban zajló világbajnoki előselejtező elődöntőjében, így lehetett készülni a másnapi fináléra.

Völgyi Péter együttese mind a négy negyedet megnyerte a döntőbe jutásért folyó harcban Nagy-Britannia ellen, ráadásul több játékos is kiemelkedő teljesítménnyel rukkolt elő. Köztük az NKA Universitas Pécs női élvonalbeli kosárlabdacsapatának két nyári szerzeménye, Studer Ágnes és Török Ágnes is. Előbbi tizenegy pontig, két lepattanóig és hét gólpasszig jutott, míg utóbbi hat pontot és négy lepattanót tett a közösbe.

A fináléban a hibátlan Szenegál következett, amely az első csoportmeccsen legyőzte (61–63) a magyar csapatot. Ezúttal is izgalmasan alakult az első felvonás, nagy különbség nem volt a két fél között, de aztán a második etap során tovább nőtt a magyar előny, a harmadik negyedben pedig gyakorlatilag eldőlt a párharc.

Szűken ugyan, de a végjátékot is sikerült behúzni (47–63), így a magyar női kosárlabda-válogatott jutott be a világbajnoki selejtezőbe. 
Ezen az ütközeten Studer Ágnes öt pontot, négy lepattanót és négy asszisztot, míg Török Ágnes nyolc pontot, öt lepattanót és két asszisztot jegyzett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában