Kézilabda

2024.08.23. 10:43

Méltó tornával tisztelegtek Füzesi Ferenc emléke előtt

Kvanduk Bence

Fotó: Löffler Péter

Ebben az esztendőben is méltó emléket állítottak a szervezők, no meg a pályára lépő kézilabdázók Füzesi Ferencnek az emléktornával. 

A PSN Zrt. - Pécsi Sportiskola által rendezett U18-as kupa két helyszínen zajlott. A lányok a Széchenyi Gimnázium csarnokában mérkőztek egymással, s végül a két együttessel is induló Dunaújváros az aranyat és a bronzot is bezsebelte. Közéjük a PTE-PEAC ékelődött be, míg a házigazda 4. lett a körmeccsek eredményei alapján.

A fiúk a Lauber Dezső Sportcsarnokban csoportmeccsekkel kezdték, s helyosztókkal zártak. Itt az 5. pozícióért két baranyai együttes, a PSN és a Komló csatázott, előbbi nyerte meg az összecsapást. A bronzmeccset a Győr magabiztosan húzta be a szombathelyiek ellen. Mindezeket követően a finálé igazi parázs összecsapást hozott, amely során a Csurgói KK alakulata végül teljesen felőrölte a Tatabányát, s megérdemelten hódította el a trófeát.

A megmérettetés végén a díjakat a Baranya Vármegyei Kézilabda Szövetség elnöke, Ferenczi-Kakas Marianna és alelnöke, Bartal Ferenc, illetve Perger Ferenc lánya és unokája, Lubiczki Anita és Zoé, az egykori pécsi olimpikon, Kakas János, a korábbi válogatott kézilabdázó, Hang Tibor, valamint Füzesiné Pető Erika, Füzesi Kitti és Rita adta át.

A lány torna végeredménye: 1. DKKA, 2. PTE-PEAC, 3. DKKA SE, 4. PSN Zrt. - Pécsi Sportiskola.

A lány különdíjasok

Füzesi Ferenc-díj (a legjobb hazai játékos): Erdős Petra.
Kovacsics Miklós-díj (a legjobb kapus): Orsó Virág (DKKA SE).
Schmidtné Holub Mária-díj (a legjobb játékos): Izsák Réka (DKKA).
Németh Zoltán-díj (gólkirálynő): Szűcs Zoé (DKKA).

A fiú torna végeredménye: 1. Csurgói KK, 2. MOL Tatabánya KC, 3. Agrofeed UNI Győr, 4. Haladás VSE Szombathely, 5. PSN Zrt. - Pécsi Sportiskola, 6. Carbonex-Komló.

A fiú különdíjasok

Füzesi Ferenc-díj (a legjobb hazai játékos): Visneyi Dávid.
Tóth András-díj (a legjobb kapus): Mohos Dániel (Tatabánya).
Perger Ferenc-díj (a legjobb játékos): Juhász Álmos (Győr).
Németh Zoltán-díj (gólkirály): Füstös Máté (Csurgó).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában