Kosárlabda

2024.08.22. 16:26

A Pécs korábbi csapatkapitánya szárnyalt, elődöntőt játszhat a válogatott

Móga Richárd

Forrás: FIBA

Felemásan kezdte a Kigaliban zajló világbajnoki előselejtezőt a magyar női kosárlabda-válogatott (egy vereség Szenegál ellen 61–63, majd egy győzelem Fülöp-szigetek ellen 97–60), de a harmadik csoportmérkőzést sikerült behúzni a csütörtöki versenynapon, így másodikként jutott tovább Völgyi Péter alakulata.

Brazília az első két negyed során nem jelentett különösebb problémát, s már tizenhét pont volt a különbség a nagyszünetben, de a második félidő izgalmasabban alakult. Ennek ellenére egyetlen percig sem forgott veszélyben a győzelem, így lehet készülni a szombati folytatásra, ahol majd a D-csoport győztese ellen lehet kivívni a fináléba jutást. 

Természetesen ezúttal is lehetőséget kapott az NKA Universitas Pécs női élvonalbeli kosárlabdacsapatának két nyári szerzeménye, Török Ágnes és Studer Ágnes. Előbbi kilenc pontot, két lepattanót és egy gólpasszt tett a közösbe, míg utóbbi nyolc pontig, három lepattanóig és hat asszisztig jutott. A magyar válogatottban, őt, az egész mezőnyben ezúttal a korábbi pécsi csapatkapitány, Kiss Virág volt a legeredményesebb, köszönhetően a huszonkét pontjának, illetve a szerzett hét lepattanójának.

Brazília–Magyarország 66–87 (9–15, 14–25, 23–26, 20–21)
Női kosárlabda, világbajnoki-előselejtező, csoportmérkőzés. Brazília legjobb pontszerzői: DE OLIVEIRA 21/12, ALINE MOURA 19/6. Magyarország legjobb pontszerzői: KISS V. 22, LELIK 11/3, DOMBAI 10/9, KÁNYÁSI 10/6. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában