2024.09.06. 10:00
A szexmunka a megözvegyült asszony mindennapjainak részévé válik
Hazánkban szeptember 6-án először vetítik le az 1975-ös Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. című filmet. Az alkotást a pécsi Apolló Mozi is műsorára tűzi délután fél 7-es kezdéssel.
Az alkotás egy megözvegyült anya főzéssel, takarítással, gyerekneveléssel és ügyintézéssel töltött, szigorúan beosztott idejét követi nyomon három napon keresztül. A nő, akinek neve Jeanne Dielman, azzal biztosítja megélhetését, hogy minden délután más-más ügyfelet fogad a lakásán, mielőtt a fia hazaér az iskolából. Az özvegy számára a szexmunka is csak a hétköznapi rutin részét képezi. A film által követett második napon azonban a nő fegyelmezett viselkedése megváltozik az aktuális ügyfél látogatása után. Túlfőzi a krumplit, zavartan bolyong a lakásban. Ez a viselkedés pedig addig folytatódik, amíg a harmadik napon meg nem érkezik az aznapi ügyfele.
A filmes szakma ezt az alkotást mai napig remekműnek tartja, valamint a feminista filmek úttörő alkotásaként tartja számon.
1975-ben Cannes-ban Louis Marcorelles nevű kritikus „a filmművészet történetének első női mesterműveként” írt róla, 2022-ben pedig a Brit Filmintézet a valaha készült legjobb filmnek választotta. A filmet, az elismerések dacára, azonban Magyarországon most láthatja először a közönség.