2024.07.20. 13:40
A függetlenség napját vetítik a Pirogránit Kertmoziban
A jövő héten is izgalmas programokkal várja vendégeit a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft.
Fotó: Laszlo Vegh
Csempehajtogatás
Időpont: július 27. 14.00 és 15.00
Helyszín: Zsolnay Negyed – Kerámia terem (a Rózsaszín Zsolnay kiállítás és a Látványmanufaktúra bejáratánál)
Kreatív foglalkozás gyerekeknek (9 éves kortól) és felnőtteknek 30 percben.
Egy látogató írta: "Nagy örömmel újságolom el, hogy a július 15-i csempehajtogatás, avagy képeslap Zsolnayból című foglalkozáson csodálatos élményben volt részünk. Dézsi Julianna csempehajtogatás alkotásaiból megtekinthettük a gyönyörű kamara-kiállítást, majd hihetetlen pedagógiai érzékkel tanította meg nekünk a technikát, miközben elmesélte azt is, hogy az általunk kiválasztott csempe a valóságban hol tekinthető meg a Zsolnay Negyedben. Gratulálunk a foglalkozásvezetőnek, sok sikert kívánunk a további foglalkozásaihoz. Valamint még azt is fontos megemlítenünk, hogy hihetetlen szakmai elméleti tudással rendelkezik a Zsolnay családról, a kiállításokról, az épületekről a negyedben. Köszönjük szépen a lehetőséget."
Nyáresti pirogránit séták
Időpont: július 28. 19.00
Helyszín: Zsolnay Negyed
Egy kellemes nyáresti séta a Zsolnay Negyed mesés épületei között, a parkban, egy idegenvezető, aki elmeséli a legizgalmasabb Zsolnay sztorikat, egy pohár zamatos villányi bor a Tiffán pincészetből, egy mini kiállítás a Kemence Galériában, majd utána egy laza koncert, vagy mozi a Zsolnay Kulturális Negyed Pirogránit udvarán, a csillagos égbolt alatt.
Pirogránit Kertmozi: A függetlenség napja
Időpont: július 28. 21.00
Helyszín: Zsolnay Negyed – Pirogránit udvar
Közönségkedvenc filmek a nyári csillagos ég alatt! Békebeli kertmozi hangulattal és finom popcornnal várnak.
Földönkívüli rádiójeleket észlel az Idegen Értelmes Lényeket Kutató Központ, a S.E.T.I. Nem sokkal ezután belépnek a hatalmas méretű repülő csészealjak a Föld légkörébe és elfoglalják pozíciójukat a nagyobb világvárosok fölött, mintha csak a sakktáblán állnának támadó helyzetbe. Hamar kiderül, hogy nem békés szándékkal jöttek bolygónkra és az emberiségnek csatasorba kell állnia, hogy megvédje önmagát, bármennyire is kilátástalannak tűnik a harc. A nagy küzdelem a Függetlenség napján, július negyedikén kezdődik. 1996 nagy filmslágere volt ez a sci-fi, ami a következő évben megkapta a legjobb vizuális effektusokért járó Oscar-díjat.