2024.06.05. 14:00
Ilyen a Zöld Pécs a gyerekek szemével – kiállítás nyílt az Árkádban (Videó) - galéria
Fotó: Löffler Péter
A környezetvédelmi világnap alkalmából június 5-én nyílt gyermekrajz kiállítás az Árkádban. Az iskolások megálmodhatták, hogyan látják a „Zöld Pécset”, a rajzokat Marsalkó Péter fotóművész képei társaságában állították ki.
A program kezdeményezője Kővári János, belvárosi képviselő, az Összefogás Pécsért Egyesület elnöke volt.
– A korábbi városvezetés idején minden évben e napon, a környezetvédelmi világnapon a gyerekek a Széchényi téren mutatták be, hogyan látják a várost, mint zöld várost
– fogalmazott Kővári János.
Kiállítás nyílt az Árkádban
Fotók: Löffler P.– Ez a felnőttek számára is tanulságos lehet, hogy lássák, mit kérnek tőlük a gyerekek, hiszen most kell már tennünk azért, hogy a gyerekeknek ne pusztítsuk tovább a környezetet. Arra kértük a gyerekeket, rajzolják le, hogyan képzelik el Pécset, mint zöld várost, illetve, hogy legyenek zöld követek, a környezettudatosság fontosságát képviselve közösségeikben. A mai alkalmat úgy hirdettük meg, hogy minden résztvevő iskola 150 ezer forint támogatást kap a képviselői keretemből arra, hogy ősszel bármilyen, zöld programot valósítsanak meg iskolájukban
– tette hozzá.
Ehhez kapcsolódnak Marsalkó Péter fotói is, amelyek kettősséget mutatnak: látjuk, hogy bizonyos dolgokban haladt előre Pécs a zöld várossá válás útján, de azért még nagyon sok tennivaló van.
– Mi a jövőben is szeretnénk folytatni azt a zöld város programot, amit 2012-ben Ökováros program címén lefektettünk. Ennek köszönhető számos faültetés, elektromos buszok és az új vásárcsarnok is
– szögezte le Kővári.
Marsalkó Péter kiemelte, fontosnak tartja, hogy minél több fa és zöldterület kerüljön Pécs belvárosába. Hangsúlyozta, az elmúlt hónapok beszélgetései és a gyermekek munkái is alátámasztják ezt az igényt.
Bama.hu videó
- Gera elárulta Pécsen, hol tudja még jellegzetes gólörömét végrehajtani (videó)
- Az őszi termést ünnepelték az ovisok (videó)
- Keanu Reeves fejéből kipattant képregény most először jelenik meg nyomtatásban, magyar nyelven
- Receptre írták fel nekünk a humort a bohócdoktorok (videó)
- Mohácsot keddre virradó éjjel éri el a dunai árhullám tetőpontja (videó)