Megkérdezik a helyieket

2 órája

Parkolás a Marosvásárhely utcában: forgalmi rend módosítása oldhatja meg a vitát

A parkolás jelenlegi kaotikus gyakorlata borzolja a kedélyeket a pécsi Marosvásárhely utca keleti részén. A gyakran szabálytalanul ott hagyott autók zavarják a járdán a gyalogos közlekedést, továbbá a helyiek sokszor nem tudnak kihajtani a saját garázsukból sem.

Bama.hu

Parkolás: finoman szólva sem egyszerű a helyzet

Fotó: Löffler Péter

Az ottani parkolás okozta helyzetre a júniusi helyhatósági választásokon a pécsi polgári szövetség színeiben a körzetben egyéni mandátumot nyert képviselő, Barkóczi Csaba hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán.

parkolás
Gondot okoz a parkolás a helyieknek. Forrás: Barkóczi Csaba FB-oldala.

Korábban is gondot okozott a parkolás

Ugyancsak a nemzeti oldal politikusára hivatkozva írtuk meg még augusztus közepén, hogy elkészült az érintett utca nyugati szakaszán azoknak a parkolóhelyeknek a felfestése, amelyet még 2022 novemberében kezdeményezett Ispitaalja városrészének azóta megválasztott önkormányzati képviselője. Barkóczi Csaba már akkor jelezte az egyik helyen máris korrekció szükséges, ugyanis a parkolóhely jelét egy garázsbejáró elé sikerült felfestenie a városüzemeltetési cégnek.

A helyieket akadályozza a parkolás

A megválasztott képviselő, most arról számolt be, hogy újabb lakossági megkeresés nyomán járt nemrég ismét a Marosvásárhely utcában, ahol továbbra is tart a vita a területen történő parkolás körül. Ismertetése szerint az utca nyugati oldalán, ahol egyirányú közlekedés van és a nyár végén korábbi kezdeményezése nyomán felfestésre kerültek kijelölt parkolóhelyek, már érezhetően javult a helyzet.

Ezzel szemben – világította meg a problémát Barkóczi Csaba – az utca keleti részén azonban nem lehetséges várakozóhelyek és a parkolást tiltó jelek felfestése sem, tekintettel arra, hogy kétirányú közlekedés van az utcában és így a teljes útfelület forgalmi sávnak számít, ahol nem lehet ilyen típusú felfestéseket alkalmazni.

Az önkormányzati képviselő szerint mindennek eredménye, hogy a két forgalmi sáv mindegyikében parkolnak most autósok, sok helyen a járdára is felállnak, holott ez utóbbi szabálytalan. Azok az ingatlantulajdonosok pedig, akik rendelkeznek garázzsal, vagy szeretnének beállni a saját telkükre, gyakran nem tudnak az össze-vissza parkoló gépjárművek miatt – tette hozzá.

Parkolás: megkérdezik a helyieket

Barkóczi Csaba jelezte azt is, hogy a helyzet a városüzemeltetési cég szakmai véleménye szerint orvosolható lenne a forgalmi rend módosítása által. Erről a közeljövőben megkérdezzük majd a környéken lakókat és annak alapján tudunk szükség esetén továbblépni – így az önkormányzati képviselő, aki a nyár folyamán már számos lakossági igény érvénesítése érdekében lépett fel a körzetében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában