Segítenek

2 órája

A mellrák megelőzésére hívják fel a figyelmet Szigetváron

Ahogy már tavaly is, idén is megrendezik a mellrák elleni figyelemfelhívó és jótékonysági sétát Szigetváron. A Dobcat Test & Lélek Egyesület programjának célja a Mellrákinfó Egyesület támogatása. Az egyesület elkötelezett munkájával nap mint nap segít azoknak, akik szembesülnek a mellrák diagnózisával.

Tóth Viktória

A sétával szeretnék felhívni a figyelmet a mellrák korai felismerésének életmentő szerepére. Ugyanis hazánkban évente több mint 9500 új mellrákos esetet diagnosztizálnak, és egyre több fiatal nő is érintett.

mellrák, szigetvár, jótékonyság
A mellrák elleni figyelemfelhívó séta tavaly is népszerű volt
Fotó: Dobcat Test & Lélek Egyesület

A sétát október 13-án, 11 órai kezdettel tartják a Szigetvári Vár és a Csónakázó tó környékén, a gyülekező a Zrínyi téren lesz. Vass Péter polgármestere tart nyitóbeszédet, majd Madaras Krisztina háziorvos a mellrák megelőzéséről beszél. Kérik, hogy a résztvevők lehetőség szerint pink vagy rózsaszín öltözetet húzzanak. Részvételi díj nincs, mindenki a saját lehetőségei szerint adakozhat. A befolyt összeget a Mellrákinfó Egyesület részére utalják át.

mellrák, Szigetvár
A mellrák megelőzésének ügyét nagyon sokan támogatták 2023-ban
Fotó: Dobcat Test & Lélek Egyesület

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában