3 órája
Jogállami kerekasztalon tart előadást dr. Juhász Imre, az Alkotmánybíróság elnöke
Az Alaptörvényt ismertetik meg szerda este az érdeklődők a Magtár Rendezvényházban. A „Jogállami kerekasztal” című előadáson részt vesz dr. Juhász Imre, az Alkotmánybíróság elnöke.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Pécsi Polgári Szalon Egyesület közreműködésével 2024. október 9-én nem mindennapi eseményre kerül sor Pécsen, a Magtár Rendezvényházban (Dóm tér 6. szám alatt). A „Jogállami Kerekasztal” címmel tartott előadás este 18 órakor veszi kezdetét. A részvétel minden érdeklődő számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
A „Jogállami kerekasztal” vendége az Alkotmánybíróság elnöke lesz
Az előadás egy országos rendezvénysorozat része, amelynek célja, hogy a polgárok jobban megismerjék Magyarország Alaptörvényét, és megértsék annak kapcsolódását a magyar nemzeti hagyományokhoz és értékekhez. Dr. Juhász Imre, az Alkotmánybíróság elnöke lesz az est szakmai előadója.
Fellép továbbá Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművész, a Bánffy György Kulturális Szalon művésze, aki színpadi előadásával színesíti a programot.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Tordáné dr. Petneházy Judit alelnök mutatja be a rendezvény során. Az érdeklődők részvételi szándékukat az [email protected] email címen jelezhetik.
A kerekasztal különleges lehetőséget kínál mindazoknak, akik érdeklődnek a jogállamiság kérdései és az Alaptörvény szakmai értelmezése iránt.