19 órája
Már a TV2 reggeli műsorában téma a pécsi malaclopási ügy (videó)
Az országos sajtó ingerküszöbét is elérte a pécsi malac-ügy: a helyi baloldalnak kínos ügyről kérdezték Hoppál Pétert, Pécs fideszes országgyűlési képviselőjét a TV2 Mokka című reggeli műsorában.
Hoppál Péter nem köntörfalazott
Fotó: Laufer László
A lapunk által feltárt ügyről Hoppál Péter a műsorban felidézte, hogy a tavaly ősszel a rendőrség jelzése alapján a Pécsi Közterület-felügyelet munkatársai kiszálltak, hogy befogjanak egy kóborló malacot. "Ez ugye nem normális eset" – fogalmazott a fideszes honatya, jelezve, hogy a befogott állatot aztán egy ebrendészeti telepre szállították.
Mint kiemelte, a malac ugyanakkor nem került be a szervezet adatbázisába és ahelyett, hogy keresett állatként regisztrálták volna, elkezdték hizlalni.
Rendhagyó sztori. Vannak képek is róla, hogy az ebrendészeti telepen malacot hizlalnak a közterület-felügyelet kollégái
– érzékeltette Hoppál Péter.
Az országgyűlési képviselő egyúttal emlékeztetett rá, hogy az állatot a vasárnapi kertvárosi időközin a baloldali összefogás színeiben induló Fürj Csaba szállította volna el, megjegyezve azt is, hogy e történetelemet Fürj tagadja.
Hoppál szavai szerint azért ciki az eset, mert ezután Fürj Csaba azt ajánlotta fel, hogy a köztisztviselői napra a levágott disznóból készült kolbászokat árusítják, és a bevétellel - jótékonysági célt kitűzve - segítenek egy pécsi állatmenhelyen. A nemzeti oldal politikusa ezen a ponton jelezte: (Fürjnek) valahogy mégis köze lehet a dologhoz.
Hoppál Péter úgy folytatta, hogy Fürj ezután jelentkezett az érintett menhelynél, ahol közölte: nem a disznóságokból összegyűlt pénzből, hanem saját képviselői keretéből, azaz közpénzből akar 60-80 ezer forintot átadni a szervezetnek. „Pénzt még nem kapott az állatmenhely és nem tudjuk, hogy hol vannak a disznóságok, ez egy kabaré” – summázott a jobboldali honatya, aki megjegyezte: a fél váron ezen röhög Pécsen.