fejlesztés

2018.10.21. 15:30

Bővül az ipari park Bólyban, új cégek is érkeznek

Címkék#ipari park

Újabb üzemcsarnokkal bővült a Bólyi Ipari Park, műszaki átadását a napokban tartották – a létesítménybe bérlőként egy csomagszállító cég költözik, a depóból tizenegy teherautóval látják majd el feladataikat a térségben. Emellett további két új gyártócsarnok is épül a város határában lévő területen.  

wald kata

Újabb üzemcsarnok épült a Bólyi Ipari Parkban – a létesítmény műszaki átadását a napokban tartották. A nyolcszáz négyzetméteres, betonvázas, fedett építmény kialakítására a Belügyminisztériumtól, az adósságkonszolidációban nem részesült települések számára biztosított támogatási keretből nyert 100 millió forintot az önkormányzat, amit mintegy 25 millió forint önerővel egészített ki a város, így az eredeti terveknek megfelelő csarnok épült.

Csomagszállító cég kezdi meg működését

A mai kor igényeinek mindenben megfelelő építmény egy részét már bérbe is adták – mint azt Hárs Józseftől, Bóly polgármesterétől megtudtuk, a városban újként megjelenő vállalkozás, egy csomagszállító cég kezdi meg ott a működését. A bólyi depóból összesen tizenegy teherautóval látja majd el a futárszolgálat feladatait a jövőben a térségben – a csarnok a bérlő igényeinek megfelelően épült, ennek megfelelően a járműveknek biztosított például a ki- és bepakoláshoz szükséges beállási lehetőség.

A műszaki átadást követően a használatbavételi eljárás is megindult, egyben a próbaüzemet is megkezdheti a vállalkozás. A cég Bólyban kialakított telephelye várhatóan tizennégy embernek ad majd munkát.

A most elkészült üzemcsarnok „üresen” maradt részét az önkormányzat használja egy ideig raktárként, de a terv szerint idővel azt is bérbe adják – jelentkezők már erre is vannak.

Csaknem harminc vállalkozás telepedett le

A polgármester kiemelte, a csomagszállító céggel immár 28-ra emelkedett a Bólyi Ipari Parkban működő vállalkozások száma.

– További örvendetes hír, hogy egy évek óta az önkormányzat egyik 800 négyzetméteres üzemcsarnokát bérlő cég új, saját telephely építésébe kezdett

– tette hozzá Hárs József. A vízsugaras vágással foglalkozó vállalkozás a bérleményt kinőtte, az új épület alapozási munkálatait a napokban kezdték meg.

Mindemellett gőzerővel zajlik a Területfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló gyártócsarnok építése is – mint ismeretes, az ipari parkot megközelítő, a várost elkerülő út építésére, valamint egy háromezer négyzetméteres, új üzemcsarnok építésére összesen 800 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a bólyi önkormányzat.

A közel két kilométeres, a bólyi elkerülő úthoz, az M60-as autópálya le- és felhajtójához közvetlen csatlakozást biztosító szakaszt március végén adták át a forgalomnak.

Az év végéig újabb csarnok készülhet el

Az üzemcsarnok pedig a terv szerint még idén tető alá kerül, így a téli időszakban a belső munkálatokat tudják végezni a szakemberek. Ezt az építményt szintén bérbe adja majd az önkormányzat – a megállapodást egy ponyvagyártó céggel már meg is kötötték, a kivitelezés során a vállalkozás igényeit is szem előtt tartják. Az új gyártócsarnokban egy speciális, százméteres hegesztőpályán készülnek majd a termékek.

A kamionok elkerülik a városközpontot

A közel hatvan hektár nagyságú Bólyi Ipari Parkban működő vállalkozások mintegy ezer főnek biztosítanak munkahelyet.

Március végén adták át az odavezető elkerülő utat – a beruházás mintegy 295 millió forintba került. A közel két kilométer hosszú szakasz közvetlen csatlakozást biztosít a várost elkerülő úthoz, az M60-as autópálya le- és felhajtójához. Az ipari park korábban nem rendelkezett közvetlen kapcsolattal az autópálya felé, a terület csak a városközponton áthaladva volt elérhető. A forgalom igen jelentős zajterheléssel, levegőszennyezéssel járt együtt. A beruházás pozitív hatásai az azóta eltelt időszakban a belváros kamionos forgalmán egyértelműen érzékelhetők, hisz 7,5 tonnánál nagyobb jármű már csak célforgalomként hajthat be a településre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!