Labdarúgás

2 órája

A Kozármisleny újabb Kirchner góllal szárnyal tovább

Gyorsan betaláltak. A HR-Rent Kozármisleny már a 15. percben vezetést szerzett a Mezőkövesd otthonában, s ez a labdarúgó NB II. 11. fordulójában elég is volt a három pont megszerzéséhez.

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Remekül kezdett a HR-Rent Kozármisleny Mezőkövesden, hiszen már a 15. percben vezetést szerzett. Vajda mélységi indítása találta meg egyedül Kirchnert, aki átvette a labdát, majd egy kellemetlen, pattogós lövést eresztett meg, amit nem is tudott fognia a hazaiak kapusa.

Kozármisleny
Kirchner (hátul) újabb gólja segítette három ponthoz a Kozármisleny együttesét
Fotó: Kovács Liliána

Ezt követően nyomott a Misleny, növelhette is volna az előnyt, de ez nem jött össze. Az első játékrész hajrájához közeledve aztán eljöttek a kövesdiek pillanatai is, de Lékai kapuját nem tudták bevenni.

A fordulást követően aztán Cipf előtt adódott két helyzet is, de Juhász mindkét esetben figyelt a mislenyi támadóra, és megelőzte a nagyobb bajt.

Ezt követően ugyan a Mezőkövesd mindent megtett, hogy legalább az egyenlítést összehozza, de Lékain nem jutott át labda ezen a meccsen, így a kék-fehérek elhozták a három pontot.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–HR-RENT KOZÁRMISLENY 0–1 (0–1)

Labdarúgó NB II., 11. forduló. Mezőkövesd, Városi Stadion. V: Kovács J. Zoltán (Ring Kevin, Dobos Dávid)
MEZŐKÖVESD: Juhász I. – Kállai K., Bora, Varjas, Vajda S. – Zachán, Zvekanov (Posztobányi, a szünetben) – Bartusz (Harsányi, 84.), Cibla, Horváth K. (Bányai, a szünetben) – Szalai J. (Krausz, 60.). Vezetőedző: Csertői Aurél
KOZÁRMISLENY: Lékai – Schuszter, Vajda R., Gajág (Hegedüs, 85.), Turi T. – Horváth D., Major S. – Koszovcsuk (Cipf, a szünetben), Kirchner, Kiss B. (Kócs-Washburn, 76.) – Horváth P. (Debreceni, 72.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Kirchner (15.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában