Jegyzet

3 órája

Vőfély vasból

Szeretem az olyan esküvői ceremóniákat, melyeket a megszokottól nagyon elrugaszkodva egészen extrém helyeken rendeznek: például a tenger mélyén búvárnak öltözik be az ifjú pár, vagy amikor nagy magasban ejtőernyőzve kötik meg a frigyet.

Mészáros B. Endre

Maga a lánykérés is ezerféle módon történhet, s kimondottan üdvözlendő az az egészséges verseny, hogy ki tudja a legemlékezetesebb változatot kitalálni a gyűrű átadására. Amit viszont egyáltalán nem kedvelek, és ezt idén is két esküvő tapasztalatai alapján mondom: az a vőfély agyonunt szövege és produkciója. Tudom, kell egy házigazda, aki felpörgeti a leülő hangulatot, de kifejezetten idegesítő a csasztuska jellegű felvezetés, a népies stand up, no meg az ifjú pár által elvégzendő erotikusan poénos játékok sora, melyek döntően ízléstelen és erőltetett feladatok, kifejezetten a násznép szórakoztatására, a vőfély vezényletével. Nem igaz, hogy erre nincs jobb megoldás a XXI. században?

Nos, van, kitaláltak rá egy robotot. Ez már akkor is humoros és látványos lenne, ha a gépember semmi mást nem csinálna, csak bejönne a táncparkettre, mondana néhány szót, és mondjuk csinálna néhány flikk-flakkot egy fénykarddal. 

Mert valójában ilyesmikre készülhetünk a harmadik évezredben.

Ám ez az úgynevezett partyrobot táncol, vonatozásra hívja a sokadalmat, látványos trükköket tud, és ha nem is természetesebb, de sokkal meghökkentőbb, mókásabb és magával ragadóbb, mint egy vőfély téblábolása. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!