8 órája
Időskori nagy beszélgetések
Életünk minden fontos időszakának megvan a maga fajsúlyos nagy beszélgetése szüleinkkel, barátainkkal, életünk társával. Érettségi után a továbbtanulásról, a pályaválasztásról, diplomát követően munkánk színteréről, később párunkkal a családtervezésről, az otthonunkról. Mind progresszív lépés szűk környezetünk előremenetelében, s így jutunk egyre magasabbra egészen hatvanéves korunkig.
Akkor kezdjük vágni a centit, hogy mennyi van még a nyugdíjig, amikor újabb nagy fejlődés várható életünkben, mert az a terv, hogy majd sokat utazunk, túrázunk, olvasunk, unokázunk, koncertekre, színházba járunk és mozizunk. Baráti társaságban már egyre több szó esik arról, hogy kinek milyen ízületei, belső szervei fájnak, hogy gond van a vérnyomásunkkal, idegi problémákkal küszködünk, szaggatnak az ízületek, rogyadozik a gerinc, és a nagy álmainkat, a végre anyagiakban és időben is könnyebben elérhető vágyainkat bedarálja, elfedi a fájdalom.
A beszélgetések mindinkább csak arról szólnak, hogy ki hány gyógyszert szed naponta, s aki tíz alatt van, az gyenge amatőrnek tekinthető. Ezekből a gyógyszerekből valójában csak három-négy az elhagyhatatlanul fontos, de azoknak annyi mellékhatása van, hogy mindegyik mellé további kiegészítő gyógyszert kell szedni, s így áll össze a húsz darab körüli, maréknyi napi adag. Itt jegyzem meg, ha valamiért az idős autóvezetőket támadni lehet, az leginkább az, hogy szinte mindannyian „drogosan” vezetnek, mert orvosi előírásra egy csomó gyógyszer van bennük.
Ekkor már a nagy beszélgetések egyáltalán nem progresszívek. Persze mondjuk, az semmibe sem kerül, ha legalább a szavak szintjén megmaradunk az álmainknál, az unokák, az utazások, a csodás túrák, a filmek és a könyvek világában.
