Jurassic Pécs:a gyerekkori emlék utat tör magának

Ha mondanom kellene öt filmet, amelyeket sosem tudok megunni, akkor a Jurassic Park biztos, hogy köztük szerepelne. Nem egyszer előfordult már, hogy nagy filmnézést terveztem, elhatározva, hogy olyan alkotást nézek meg, amit még nem láttam. Ezekből van egy pár, pont ezért nehéz a döntés. Dilemmába esek, ami végül azt eredményezi, hogy bekapcsolok egy már ezredjére látott filmet, például a Jurassic Parkot. Talán viccesnek tűnhet, de még mai napig képes vagyok izgulni rajta.

Gyerekként valamiért mindenki odáig van a dinoszauruszokért – aki tudja az okát, jelentkezzen. Nálunk is tele voltak a polcok kis és nagy dinókkal, például egy T-Rex-szel, ami mozgott és még hangot is adott ki. Imádtuk, meg azt a memória kártyajátékot is, amelyeken őshüllők képei szerepeltek. Mai napig előfordul, hogy játszunk vele. 

Hogy valaha kinövünk-e a dinós korszakból? Szerintem nem, aminek szintén nem tudom az okát, csak találgatni tudok. Talán ezek a dinók egyfajta elvághatatlan szálak, amelyek a gyerekkorunkhoz kötnek?  

Viszont a dinók iránti rajongást bizonyítja a több, világon fellelhető Dinó Park, mint amilyen Pécsen is nyílt. Ugyanúgy vonzza a gyerekeket és a felnőtteket is a sok kiállított dinoszaurusz. Felnőttként úgy érezhetjük, hogy valóra vált egy álmunk: kicsit paleontológussá váltunk, mint Alan Grant.  

Míg a Jurassic Parkban azt mondja dr. Ian Malcolm, hogy „...az élet utat tör magának”, addig ebben a Jurassic Pécsben azt mondhatjuk, hogy „...a gyerekkori emlék utat tör magának”.